Legyen rend a lelkünkben!
2024. 03. 17., v – 10:37
Urbančok Larisa első könyvét, a Három Alappillér (HAP) című kötetet mutatták be a nagyközönség előtt a Bonjour kávézóban. A Vásárúton élő szakember könyvét könnyed hangvételű kisregényként írta meg, hogy olvasmányos, könnyen érthető módon ismertesse módszerét.
“Anélkül, hogy a lelkünkben rendet tennénk, nem tudunk hatékonyan önismeretet gyakorolni”
– emelte ki az író. A szerzőt Bokros Bianka kérdezte. Először könyv borítójáról esett szó, majd elemezték a főszereplőt, kiemelt helyen kezelve a “felnőtt én” és a “gyerek én” kihívásait és konfliktusait, végül a lélek rendszertanáról beszélgettek.
Együtt rezonáltak
Urbančok Larisa már több éve dolgozik a Három Alappillér módszerrel a klienseivel. A jelenlévők között is voltak olyanok, akik már megtapasztalták. A könyvbemutatón nem csak a kötetben szereplő történetről hallottunk, hanem az író egyéb példákat is hozott, melyekben a hallgatóság is magára ismerhetett, így ők is bekapcsolódhattak és kérdezhettek.
“Mindenek előtt érdemes tisztában lenni azzal, hogy az egyes segítő szakmák képviselői milyen területen tudnak nekünk segíteni. Én a családállítás technikáját használó lélek-tudat koordinátor vagyok, ami azt jelenti, hogy a lélek szinttel, azaz a tudatalattival foglalkozom”
– osztotta meg a közönséggel a szerző.
A kulcs a technikában rejlik
Családállítóhoz akkor érdemes fordulni, amikor azt érezzük, hogy tudjuk mit akarunk, de nem visz rá a lélek, hogy megvalósítsuk. Urbančok Larisa munkája során megfigyelte, hogy klienseinek elakadásai három fő területen gyökereznek: a jelen helyett inkább a múlt uralja az életüket, személyiségükben a gyerek és a felnőtt én viszonya rendezetlen, a családi viszonyokban pedig gyakori a szerepcsere. A visszajelzések azt is megmutatták, hogy amint ezeket a területeket rendbe tették a háromlépcsős HAP módszerrel, a kliensei sokkal hatékonyabban haladtak előre.
“A regényben szereplő Cooper izgalmas kalandba kezd: tanácsadó barátja segítségével önismereti útra indul, és a Három Alappillér módszeren keresztül azt is felfedezi, mi okozza saját elakadásait. Cooperrel együtt végigkísérhetjük, hogyan változhat meg akár a mi gondolkodásunk és életstratégiánk is”
– tette hozzá az író. A könyvbemutató belsőséges beszélgetéséé alakult, miközben olyan információkat is megtudhattunk, melyek segítséget nyújthatnak a mindennapokban.
“Mindenkinek a generációs rendszere ugyanabban a sémában mozog, a nagyszülő az nagyszülő, a szülő az szülő, a gyerek pedig gyerek, és így tovább. Ez így működik mindenhol a világon. Fontos, hogy az ember alapcsaládjában rend legyen, ha nincs, akkor minden borul, mert átveszünk egymástól szerepeket. Gyakori, ha a szülők egymástól elhidegülnek, a gyerekek generációs síkot váltanak, azaz egyik gyerek az anya mellé, a másik az apa mellé áll, így próbálják pótolni a hiányt, a partnert a szülő számára. A gyerekek ösztönösen érzik, hogy túlélésük záloga a szülők jóléte, ezért cselekednek így. Ennek későbbi eredménye az, hogy a már felnőtt korba lépett gyerek nem képes megfelelő párkapcsolatot kialakítani”
– magyarázta el lapunknak a szakember.
Legyen rend!
Az író módszerének célja, hogy a lélek rendszertanában rendet teremtsen. A családias könyvbemutatón többen is vásároltak könyvet, melyet a szerző dedikált. A kötet egy könnyed útikalauzként, kézikönyvként szolgálhat mindazok számára, akik szeretnének megismerkedni egy érthető, hatékony módszerrel.
“Szívből ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, ugyanis nem találkoztam még olyan emberrel, akinek az alaprendszerében rend lenne”
– hangsúlyozza Urbančok Larisa.