A választók zöme már eldöntötte, kire szavaz
2024. 03. 19., k – 15:05
A választók döntő többsége már elhatározta, kire szavaz az államfőválasztás első fordulójában – derült ki a Hogy vagy, Szlovákia? elnevezésű felméréssorozat legutóbbi közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 60,4%-a válaszolta, hogy már a jelölések lezárásakor tisztában volt vele, kire szavaz, 12,7%-nyian mondták, hogy az elmúlt napokban döntöttek. A bizonytalan szavazók aránya 19,8%, a többiek pedig nem mennek el szavazni.
A meghatározó pártok szavazótábora a legeltökéltebb, a legkevesebb bizonytalan szavazó a Progresszív Szlovákia, a Smer és a Hlas hívei között van, a legtöbb ingadozó pedig a KDH és a Republika támogatói között. A bizonytalanok között több a nő (26,9%), mint a férfi (15,6%).
A felmérés során azt is megkérdezték, mit tartanak az államfő legfontosabb feladatának a kormánnyal kapcsolatban. A legtöbben (49,8%) úgy gondolják, az államfőnek főleg a kormánnyal való együttműködés a feladata. 35,6%-nyian várják, hogy a kormányfő ellensúlyozza a kormány hatalmát. Világosan kirajzolódik, hogy az ellenzéki pártok választói várnak ellensúlyozást az államfőt, a kormánypártok támogatói pedig főleg együttműködést. Az ellensúlypártiak között több a férfi (40,4%), mint a nő (31,1%).
A megkérdezettek döntő többsége szerint az államfőnek elsősorban az emberek valódi problémáival kell foglalkoznia, továbbá intelligensnek, műveltnek/képzettnek kell lennie. A harmadik fő elvárás, hogy tisztességes és feddhetetlen legyen.
A felmérést március 11-e és 15-e között végezték 1000 megkérdezett bevonásával. A közvélemény-kutatás az MNFORCE közvélemény-kutató szervezet, a Seesame kommunikációs ügynökség, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete és a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalmi Kommunikációkutatási Intézete közös felméréssorozatának része.