A felrázó felütés felemelő. Sokat ígér. A nyitány, a főcímdal! Kicsempé(s)zett hexagonok, röpképes kompozíciók… Legalább ennyire borzalmas a bárdolatlan búcsú.  De ne szaladjunk ennyire előre, előbb a csenevész cselekmény! „Dzsézon-szteten jött, látott, nyakakat tört és felgyújtott mindent!” – foglalta össze lényegretörően Bochkor Gábor a Retro rádió reggeli adásában.

„Ez a hely csupa gaz volt, maga viszont életet lehelt belé” – hangzik el még egy összegzés, rögtön az elején. Clay(man) visszavonult. Befogadták. Ezen nincs mit szépíteni: méhészkedik. Szorgos zümmögők utódjaként. Míg jótevőjét csapdába nem csalják adathalászközpontok, melyek elesetteken élősködnek. Indulhat a rajzás! A törvény nem szolgáltat igazságot. Neki kell kezébe vennie a dolgokat. Az FBI-nak beletört a bicskája. De ő nem az FBI. S bár visszavonult, baj- és bájkeverőként régen kiszállt – már nem része a programnak –, ez személyes ügy. „Talán te lennél Micimackó?!” Inkább egy mentőangyal, aki több egy elégedetlen ügyfélnél. Kész kísértet a tag. Egy kipattintott ötvenes, aki intézkedik. Hőscincért játszva egyedül kell szembenéznie a darazsakkal. Kifüstöli őket. Retteghetnek a burzsujok. Az érinthetetlenek. Azok közkatonái: csalók, hackerek, szélhámosok. Amikor felborul a rend a kaptárban, amikor selejtek az utódok, új méhkirálynő kell. A régi haszonállat, az új királynőgyilkos már úton van. S addig dolgozik, míg meg nem hal…

Egyetlen ember műve ez az egész. Egy brit fapofáé, egykori díj- és műugróé, háttértáncosé, karatékáé, modellé. Aki a kezdettől fogva nagyon pontosan látta(tta) saját ikonikus imázsát. Az idősödő, középkorú, de még mindig férfias (a korához képest figyelemre méltóan néz ki) veterán művészi szintre emelhetné a műfajt, miközben az agyatlan akciók rajongói is jól járhatnának. Egy újabb magaslatot kéne bevennie és bevetnie. Jason Statham címszereplőként és producerként szállítja e bűnös böllérbalettet. Megszerezte a szerepet, tökön ragadta a figurát, leuralta a vásznat, magával ragadta a patronokra pattogó publikumot, és… Tulajdonképpen sikerre vitte a produkciót, ha szigorúan a bevételi oldalak felől közelítünk. Mindezt némileg rendezetlenül – olyasmivel David Ayer Az utolsó műszak (2012) óta nemigen bajlódik – és fésületlenül. Bár a szakáll jól áll neki. Amögül nemcsak csíp, odaszúr.

Döfhetett volna a középszerű írón is, mert nem elég egy tetszetős tervvel előállni, a kidolgozás mindenfajta ereje nélkül. A lapos, esetlen történetvezetésének köszönhetően az alapötlet eredendő karcosságát és brutalitását nem fűszerezi stílusérzék vagy lelkesedés. A méhész című akcióthriller lehetett volna egy lepukkant, mocskos kis gyöngyszem. Ehelyett kínossá, csiszolatlanná vedlett. De a maga furcsa módján túl elragadó ahhoz, hogy szemétként írjuk le. Hiába tűnik egyértelműen annak.

A kihagyott és elügyetlenkedett ziccerek miatt összességében nem nyújt kielégítő élményt. Kommersz kis hakni, revansmozi, melyben a bosszú sem édes (mint a méz). S még csak hidegen sem találják. Felmelegít érdekesnek szánt szálakat, szereplőket, melyeket frusztráló módon nem dolgoz ki igazán. Lehetne valami örömteli abban, hogy mérlegelés nélkül mészárolnak – az erőszak és annak közönsége kölcsönösen egymásra találhatott volna –, de még az is borzalmas, unalmas és legtöbbször céltalan. Nincs olyan pillanat, amitől egy felnőtt férfinak kicsordulnának a tesztoszterontól sós könnyei. Cserébe a hangnem – mely az első perctől az utolsóig áthatja – kellőképpen ízléstelen. Egyenesen kellemetlen. Mocskos és ijesztő. Ugyanakkor annyi őszinteséget, elevenséget sem áraszt, hogy megragadja és fenn is tartsa a figyelmet.

A készítőknek a mozgókép művészetének művelése közben nem kell a tökélyre törekedniük. De megpróbálhatnák. Elszórtan sikerül meghaladniuk a középszert, bár nem is vállalnak többet a szórakoztató időtöltésnél, ami egyszerűen kevés. Működhet ahhoz mérten, amit vállaltak. Az a baj, amit vállaltak. S ahogyan. Végtermékük inkább hat előzetesnek, mint filmnek. Még a főhős erkölcsi megfontolásokon nyugvó, nemesnek vélt küldetése is elpárolog az áramvonalas, ám erőtlenül ábrázolt, nyílt színi erőszak attrakcióján. Végzetes lövöldözések, tömény torkolattüzek, eltérített töltény(hüvely)ek forgatagában. Semminek semmihez semmi köze.

A fájdalmas fináléra – nem túl meggyőzően – nagy gonosztevőkké tápolnak néhány előrántott ellent, hogy a megállíthatatlan halálosztónak legyen kikkel összecsapnia a tetőponton. Aztán elpazarolják, ejtik a dzsemborira tévedt tőrőlmetszett terroristákat. Köztük a vérszegény Jeremy Ironst…

A pénzmozgást követő émelyítő munkadíjak befolyása folytatást ígér. Zengő légypoklot. Lódarazsakkal.

Kaszás Dávid