Mi nem megyünk sehová – maradunk!
2024. 03. 20., sze – 19:24
A demokráciáért, a közmédia szabadságáért álltak ki szerdán 18 órától számos szlovákiai városban a lakosok. Érsekújvárban a főtéri kultúrház előtt mintegy hetvenen vettek részt a civil kezdeményezésen, amely Jozef Pirohár és Pataki Tamás szervezésében valósult meg.
Elsőként Petra Kováč emberjogi aktivista szólt az egybegyűltekhez kislányával a karjában és elmondta, a gyülekezés és a választás szabadsága természetes az országunkban, nagy utazóként azonban jól tudja, hogy nem mindenütt van így. Harcolnunk kell a megkülönböztetés, a kiközösítés ellen. Peter Medveď, az Ekopolis Alapítvány vezetője beszédében hangsúlyozta, ne engedjük, hogy elkergessenek a saját országunkból. Zuzana Kovačic Hanzelová újságíró esetére is kitért, akit nyílt utcán támadtak meg. Egyeseknek a felszólaló szerint olyan országra volna szüksége, mint amilyen Putyin Oroszországa. Nem mindenki akar azonban egy ilyen Szlovakisztánban, vagy egy mentális skanzenben élni.
A közönség között sípokat osztottak szét, így a tiltakozók hangos sípolással fejezték ki a nemtetszésüket a köztévé bekebelezése ellen, a kulturális miniszter arrogáns viselkedésével szemben. Magyarul és szlovákul hangzott el a szlovákiai, több mint két évtizede Magyarországon élő Strieženec Horváth Ádám újságíró, a Tilos Rádió munkatárságnak felszólalása, aki Libor Šimunek zenész produkciója előtt gondolkodtatta el a közönséget.
„A választásokat követően nem azon ütköztem meg, hogy teljhatalmat akartak maguknak a győztesek, hanem az a gyorsaság és hihetetlen pofátlan tempó, amivel próbálták ellopni az országot és minden egyes dolgát, amihez semmi közük nem lenne. Túléltük a gazdasági világválságot, túléltük a Ján Kuciak és Martina Kušňírová meggyilkolása okozta traumát, túléltük a Covidot, azt a káoszt, ami körülötte volt, és manapság megint az ukrán háborúból következő traumákat, de nagyon könnyen kerülhetünk a másik oldalra” – mondta Ádám.
Végezetül utalt a legjobb barátjára Vasik Jánosra, a Patria rádió fiatalon, 49 évesen elhunyt, igazi klasszikus, lelkes újságírójára. A felszólaló elmondta, ha János most élne, akkor abban nagy fordított piramisban Pozsonyban leülne a bejárat elé, és addig nem állna fel, amíg ez az egész őrület azzal kapcsolatban, hogy el akarják lopni és meg akarják szüntetni a tévét nem szűnne meg. „Azt kérem, hogy kicsit neki is szenteljük ezt a találkozót és kicsit őérte se hagyjuk, hogy ezek az emberek elrabolják a tévénket és a rádiónkat!” – hangsúlyozta Strieženec Horváth Ádám.