Search by category:
Egyéb kategória

A hajánál fogva ragadta meg volt barátnőjét, és a fejét az ajtókerethez vágta – a férfi még a rendőrökre is rátámadt!

A hajánál fogva ragadta meg volt barátnőjét, és a fejét az ajtókerethez vágta – a férfi még a rendőrökre is rátámadt!

Karika Alexandra

2024. 03. 21., cs – 19:36

Súlyos fenyegetés és hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt indítottak eljárást a 33 éves férfi ellen. 

Egy privigyei (Prievidza) férfi rátámadt volt barátnőjére és halálosan megfenyegette, később egy közbelépő rendőrre is rátámadt.   

„A volt barát alkoholos befolyásoltság alatt először a hajánál fogva megragadta az áldozatot, majd a fejét az ajtókerethez ütötte. A fizikai bántalmazás során azt ismételgette, hogy meg fogja ölni a nőt” – írta a rendőrség.  

Elmondásuk szerint az áldozat az életét és az egészségét féltve elmenekült a lakásból, és sikerült bezárnia az elkövetőt, majd felhívta a rendőrséget. Kiérkezésekor a rendőrök lefogták a férfit, aki eleinte nem tanúsított ellenállást.  

„A társasház második emeletén a gyanúsított dörömbölni kezdett a szomszédok ajtaján. Miután a rendőrök felszólították, hogy hagyjon fel a jogellenes cselekménnyel, fizikailag bántalmazta az egyik járőrt. Egy újabb ütéssel is megpróbálkozott, de a rendőrök a törvénynek megfelelően ártalmatlanították.”   

Miután letartóztatták a férfit, a rendőrök fogdába helyezték. A vizsgálat szerint a véralkoholszintje 1,98 ezrelék volt. A nyomozó indítványozta a férfi őrizetbe vételét, amelyről a bíróság fog dönteni. 

Read More

Post Comment