Elvégezték a brit repülőiskolát az első ukrajnai harci pilóták
2024. 03. 22., p – 10:39
Elvégezte a brit királyi légierő (RAF) repülőiskoláját azoknak az ukrán harci pilótáknak az első csoportja, akik Nagy-Britanniában részesültek kiképzésben.
A londoni védelmi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint ebben a csoportban tíz pilóta vett részt repülési alapképzésben és nyelvtanfolyamon.
A pilótáknak a továbbiakban a francia légierő nyújt haladó szintű repülési képzést, ezután pedig az Ukrajna által légierejének korszerűsítésére kiválasztott F-16-os harci repülőgépek üzemeltetésére képzik ki őket.
Nagy-britanniai kiképzésükön a most végzett ukrán pilóták általános repülőgép-üzemeltetést, műszeres repülést, alacsony magasságú navigációt és haladó szintű kötelékrepülést tanultak a brit királyi légierő tapasztalt kiképzőtisztjeitől – áll a londoni védelmi tárca pénteki tájékoztatásában.
A minisztérium szerint a csoport emellett angol nyelvtanfolyamon is részt vett a NATO-légierők és Ukrajna légiereje közötti együttműködési képesség – interoperabilitás – fejlesztése végett, tekintettel arra, hogy az angol a repülés szabványosított nemzetközi munkanyelve.
A brit védelmi tárca kiemeli: több mint 60 ezer ukrán katona részesült nagy-britanniai kiképzésben azóta, hogy 2014-ben Oroszország megszállta a Krím-félszigetet, és közülük 36 ezren 2022 óta vettek részt brit képzési programokban.
A minisztérium felidézi pénteki tájékoztatásában azt is, hogy London az idén már 2,5 milliárd font (1153 milliárd forint) értékű katonai támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára. Ennek része az a minap bejelentett 325 millió fontos program, amelynek keretében Nagy-Britannia több mint tízezer fejlett technológiájú drónt szállít Ukrajnának, illetve egy 245 millió fontos támogatási csomag, amelynek célja az ukrán tüzérség hadianyag-tartalékainak növelése.