Kiska szavazásra buzdítja az embereket
2024. 03. 23., szo – 12:52
Andrej Kiska volt államfő a választáson való részvételre buzdította az embereket, hozzátette, ne hagyatkozzanak a felmérések eredményeire, már az első fordulóban nyilvánítsák ki a véleményüket. Kiska Poprádon szavazott, a feleségével.
„A mostani választás egy kicsit hasonlít arra a helyzetre, amikor én lettem az elnök. Ugyanakkor tíz éve egyáltalán nem volt biztos, hogy én bejutok-e a második fordulóba, nem volt túl nagy különbség köztem és Procházka támogatottsága között. Ebben eltér a mostani szavazás, az az érzésem, két fő esélyes van, akik bejutnak a második fordulóba” – jelentette ki Kiska.
Hangsúlyozta, nehéz és bonyolult időszakot élünk, és az államfő szava komoly súllyal bírhat a hazai politikai élet és a külpolitika alakulásában is. „Ukrajnában háború dúl, ártatlan civileket gyilkolnak az oroszok, a külügyminiszterünk pedig megdöbbenésünkre az orosz külügyminiszterrel fényképezkedik. Az EU azzal fenyegetőzik, hogy leállítja a nekünk szánt uniós támogatásokat, fontos törvényeket gyorsított eljárásban és párbeszéd nélkül hagy jóvá a hatalom, a közszolgálati médiát pedig be akarja vonni a politikába. Ezek mind olyan ügyek, amelyekben az államfő szava rendkívül fontos lehet” – zárta Kiska.