Társalgó – aki válaszol: Bíró Szabolcs
2024. 03. 23., szo – 08:05
Bíró Szabolcs író, a „székirodalom” műfajának megalkotója. 2007 óta minden évben megjelent legalább egy könyve. Volt újságíró, rádiós, antikvárius, rendezvényszervező, szerkesztő és kiadó. Harmincéves korára mindez letisztult: hivatásnak az írás, hobbinak az éneklés maradt meg az életében. A Szent György Lovagrend tagja, Eger Kulturális Nagykövete. A Csallóköz szívében, Kisudvarnokban él.
Ez itt a Társalgó, ahol szlovákiai magyar közéleti szereplők 11+1 kérdésre válaszolnak, és megmutatnak néhány fényképet a családi albumukból a Vasárnap olvasóinak.
Mi a legmeghatározóbb gyermekkori emléke?
Családi kirándulások a tengerhez, gyalogtúrák középkori várromokhoz, történelmi tematikájú nyári táborozások… Nincs egyetlen legmeghatározóbb emlékem, de ha belegondolok, csupa-csupa közösségi élmény bukkan fel a múltból. Mindig közösségi ember voltam.
Mi a kedvenc kirándulóhelye?
Csupa olyan hely, amit nem „rám szabtak” – azaz ahol nem éppen kerekesszékeseknek való a terep. Minden alkalommal elvarázsol a Balaton-felvidék, a nászutunkat is ide szerveztük a feleségemmel. Vagy ott van Eger, amely valamiért annyira a szívemhez nőtt, hogy egy teljes regényem cselekményét oda helyeztem. Hasonlóképpen voltam Prágával is. De persze nem csak a hegyvölgyes tájak vonzanak. Nagyon szeretem például Kecskemétet, Kőszeget és Sárvárt is. Egyetlen kedvenc kirándulóhelyem nincs.
Szokott énekelni?
Amióta az eszemet tudom, szinte állandóan. Tizenegy évig voltam a Csak Van zenekar frontembere, idén pedig már ötödik éve töltöm be a HaddelHadd zenekar énekesi posztját. Együttessel a legjobb énekelni, de arra is volt már példa, hogy szólóban vonultam stúdióba, a saját örömömre felénekelni két kamaszkori kedvenc dalomat. Amatőr énekes vagyok, de az éneklés, a zene számomra lételem.
Mi tölti fel?
Egy jó könyv vagy film, egy kellemes utazás, egy-egy jól sikerült dedikálás, találkozás a kollégákkal, pályatársakkal, órákig tartó beszélgetések, és persze a zene – az akkor is varázslat, ha az ember játssza, és akkor is, ha hallgatja.
Mivel foglalkozna, ha nem a jelenlegi munkáját végezné?
2010-ben szembesültem azzal, hogy választanom kell, az írás vagy a zene lesz-e a hivatásom. Az írást választottam, és ezt azóta sem bántam meg. De ha léteznek párhuzamos univerzumok, akkor az egyikben egész biztosan hivatásos énekes vagyok.
Mire a legbüszkébb?
A fiaimra. A munkásságomra. Arra, hogy bár világéletemben a saját fejem után mentem, így is sikerült egy olyan életet kialakítanom, ami boldogsággal és elégedettséggel tölt el.
Mi a fontos az egészség megőrzése szempontjából?
Sok mozgás, kevés stressz és kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás. Mindháromra jobban oda kéne figyelnem.
Melyik könyv vagy film volt önre a legnagyobb hatással?
Lehetetlen megmondani. Nagyjából 40-50 könyvet olvasok évente (valószínűleg filmből is megnézek ennyit), és máig érnek óriási hatások. Umberto Eco A rózsa neve című regénye volt az, ami annak idején a megfelelő mederbe terelte az írói pályámat, így talán ezt a regényt külön kiemelhetjük.
Mi a legszebb magyar szó?
A magyar mágikus nyelv – és egyben a legfontosabb munkaeszközöm. Az Anjouk-sorozat eddigi nyolc kötetében hajszál híján félmillió szót írtam le. Sokszor egy-egy szókapcsolat ragad meg Például az őrjöngő emberre mondhatjuk: „dühöngő elmehunyt”. Vagy hogy „az ördög elfoglalta” – de ha mégsem foglalta el, akkor meg „a lúdvérc vünné el!”. Az alacsony, kis növésű ember lehet „bakarasznyi”. Ha egy középkori figura mérges, kiálthatja, hogy „Azt a ponciusát!”, vagy ráförmedhet valakire, hogy „Menj a szemed világába innet!”, esetleg hogy „Hollók étke, hitvány!” – és ha elsápadt, akkor mondhatjuk, hogy „megváltozott színében”, vagy hogy „a félelem kirántotta a tagjaiból az erőt”. A semmirekellő ember lehet „akasztófavirág”, akinek „meghűlt az agya”, az üres pletykálkodás pedig nem egyéb, csak afféle „szatócsfecsegés”. A temető az „istenkertje”, tavasszal pedig langyos meleget hoz magával „a virágszagú szél”. Kimeríthetetlen kincsestár a magyar nyelv, nem is tudnék egyetlen legszebb szót választani ebből a végtelen bőségből.
Mit tart a legfontosabb emberi tulajdonságnak?
A kreativitást, a teremtő erőt, a kitartást, a megbocsátásra való hajlamot, és hogy egyesek mennyire erősen, feltétel nélkül képesek a szeretetre. Nagyon sokszor vagyok elkeseredett az általános emberi tulajdonságok és a feneketlen ostobaság láttán, de alapvetően még mindig optimista embernek mondanám magam. Úgyhogy hiszek a jóban. Kénytelen vagyok hinni benne.
Hisz Istenben?
Egyik kedvencemben, a Mennyei királyság című filmben mondja a fiktív johannita szereplő: „Túl sok vakbuzgó őrült lázálmát nevezték már a vallás nevében Isten akaratának. A szentséget az igaz tettekben és a védtelenek melletti bátor kiállásban találod.” A vallással mindig is hadilábon álltam. Az isteni erőben azonban még mindig hiszek.
+1
Ha varázspálcával meg tudna változtatni valamit a világban, mi lenne az?
Eltüntetném az emberi gonoszságot, aljasságot, cinizmust, ostobaságot, szűklátókörűséget, és még jó néhány hasonló tulajdonságot. Attól tartok, túl sok mindent kéne megváltoztatni.
