A kormány tagjai sorban érkeznek a galántai Városi Művelődési Központ elé
2024. 03. 27., sze – 08:59
A központ előtt tiltakozók is vannak.
Tiltakozók egy, körülbelül húszfős csoportja „szégyen” és „fúj” szavakat kiabálva, sípszóval, kerepelőkkel fogadják őket. Elsősorban a város szélére tervezett szélerőművek ellen tiltakoznak. Az alpolgármester megszólította őket, hogy fejezzék be a tiltakozást, mert ehhez nincs köze a kormánynak. Egyikük viszont hangsúlyozta, igen is van köze hozzá, hiszen ha elfogadja a stratégiai beruházásokról szóló törvényt, akkor turbinák lesznek a telkeiken, kertjeikben, kisajátítják a földjeiket.
Az ajtóban népviseletbe öltözött zenészek és énekesek várják az érkezőket, valamint a városi hivatal alkalmazottai és az alpolgármester, Peter Závodský.