Search by category:
Egyéb kategória

Az ellenzék szerint a kormány miatt romlott a szlovákiai sajtószabadság állapota

Az ellenzék szerint a kormány miatt romlott a szlovákiai sajtószabadság állapota

Mészáros Richárd

2024. 05. 03., p – 14:15

Az ellenzék szerint a kormány médiához való viszonyulása miatt romlott a szlovákiai sajtószabadság állapota, és 12 helyet rontva a 29. helyre esett vissza a 180 államot tartalmazó listán. Az éves jelentést a Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet tette közzé, és leszögezte, hogy a sajtószabadságot egyéb tényezők mellett világszerte a politikai hatalom veszélyezteti leginkább, holott annak megvédése lenne a feladata.

„Minden jel szerint Szlovákia egyre lejjebb csúszik majd a listán. Ez egy nemzetközi szégyen, és várhatóan évente megismétlődik. De ez nemcsak a kormánypártok elnökeinek szégyene, hanem az összes képviselő szégyene lesz, akik megszavazzák majd a parlamentben a közszolgálati média államosítását” – jelentette ki Grendel Gábor, a Szlovákia-Za ľudí-KÚ-frakció képviselője. Emlékeztetett a kormánypártok viselkedésére az újságírókkal és egyes médiumokkal szemben, például hogy nem hajlandók válaszolni a feltett kérdésekre, és olyan személyeket védelmeznek vagy legitimálnak, akik újságírók ellen uszítanak például az interneten.

„Talán még sosem volt olyan fontos a szabad és független média és az újságírók megvédése, mint most. Mindent megteszünk, hogy ne valósuljanak meg a szlovák kormány médiát érintő káros és antidemokratikus tervei” – mondta Zora Jaurová, a PS képviselője. Szlovákia visszacsúszása a listán a kormány közmédia ellenőrzés alá vonására vonatkozó terveinek és az újságírók támadásának a nyilvánvaló következménye. A PS ezért a Btk. módosításával is növelné az újságírók védelmét. Azt javasolja, vezessék be a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok védelmének értékei mellett kiálló személyek, köztük az újságírók ellen elkövetett bűncselekmény fogalmát. Emellett párbeszédet kezdeményez az újságírók ellen indított zaklatási perekkel szembeni védekezésről.

A parlamenten kívüli Demokraták szintén annak veszélyére figyelmeztetett, hogy a kormány ellenőrzése alá vonja a kulcsfontosságú médiumokat, ami az információk cenzúrázását fogja eredményezni. Eduard Heger volt kormányfő rámutatott, az ő kormánya idején a 17. volt a listán az ország, és akkor javult az újságírók védelme és a közmédia működése.

Read More

Post Comment