Search by category:
Egyéb kategória

Miami Nagydíj – Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Miami Nagydíj – Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Kulcsár Péter

2024. 05. 06., h – 09:44

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.

A 24 éves pilóta sikere a McLaren első futamgyőzelme a 2021 szeptemberi Olasz Nagydíj óta. Norris eddig 15-ször volt dobogós az F1-ben győzelem nélkül, ez rekord.

Norris mögött a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője zárt másodikként, míg a dobogó alsó fokára Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája állhatott fel.

A rajtot a pole pozícióból startoló Verstappen egészen kiválóan kapta el, így simán elfordult elsőként, közben viszont az elrugaszkodásnál megtorpanó Leclerc-t többen is megtámadták. Közülük a másik Red Bullt vezető Sergio Pérez elhibázta az első féktávot, lecsúszott az ideális ívről, ennek eredményeként Oscar Piastri (McLaren) tudott feljönni a harmadik helyre. Egy kör után így Verstappen, Leclerc, Piastri volt az első három sorrendje, negyedikként Carlos Sainz Jr. (Ferrari), ötödikként Pérez száguldott.

Az ötödik körben Piastri megelőzte Leclerc-t, akinél az őt üldöző csapattársa, Sainz is gyorsabbnak tűnt, s a spanyol versenyző ezt rádión jelentette is. Leclerc aztán – az élmezőnyből elsőként – a 20. körben hajtott a boxba kereket cserélni, négy körrel később pedig Verstappen az élről kiállva kapott friss abroncsokat. A 28. körben Piastri és Sainz egyszerre járt a boxban új gumikért, aztán egy baleset miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, így az ötödik helyről rajtoló, de akkor épp az élen álló Norris rögtön a boxba hajtott kerékcserére, ennek köszönhetően a 30. körben az első helyen tért vissza a pályára.

Az újraindításnál Norris megtartotta a vezető pozíciót, mögötte Verstappen száguldott a második, Leclerc pedig a harmadik helyen. A holland címvédőnek nem sok esélye volt utolérni az élen haladó brit riválisát, ugyanis arra panaszkodott, hogy nehezen tud befordulni a kanyarokba. Tíz körrel a leintés előtt Norris előnye öt másodperc volt Verstappennel szemben, ez a leintésig csaknem nyolc másodpercesre nőtt, így a brit versenyző teljesen megérdemelten diadalmaskodott először F1-es pályafutása során.

A vb két hét múlva folytatódik Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal.

Read More

Post Comment