Vasárnap fényárba borul a pozsonyi Duna-part
2024. 05. 11., szo – 07:24
Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene francia úttörője tegnap óta személyesen ellenőrzi az előkészületeket Pozsonyban, ahol minden idők leglátványosabb ingyenkoncertjére készülnek. Összegyűjtöttük a tudnivalókat azok számára, akik ott akarnak lenni vasárnap este a Duna-parton.
A szervezők mintegy 30 ezer érdeklődőre számítanak, ez körülbelül akkora tömeg, amekkora a legnagyobb hazai könnyűzenei fesztiválon, a trencséni Pohodán szokott összegyűlni. Az Incheba kiállítócsarnok területén már napok óta építik a hatalmas színpadot, amely főleg a vizuális effektek miatt fontos – állítólag ez minden idők legnagyobb hazai színpada, és látványosabb lesz, mint amit a tavalyi trencséni Rammstein-koncert közönsége láthatott.
Jean-Michel Jarre először lép fel a Queen gitárosa, Brian May társaságában, aki a Starmus tudományos-zenei fesztivál egyik ötletgazdája. Idén Pozsony ad otthont ennek a tudománynépszerűsítő fesztiválnak hétfőtől péntekig. Magát a nyitókoncertet a Vivien ügynökség szervezi, amely az utóbbi években olyan sztárokat hozott el Szlovákiába, mint Leonard Cohen, Tom Jones, Beyoncé, a Slipknot, Robbie Williams, a Rammstein vagy a Depeche Mode. (Legközelebb Rod Stewart koncertjét szervezik május 22-én, majd Sting következik június 1-én).
Az Incheba „udvarán“ két részre osztják a nézőteret – azok, akik jegyet vásároltak a Starmus fesztiválra, elfoglalhatják a legjobb helyeket, a többieket pedig érkezési sorrendben engedik a színpad közelébe. Kapunyitás 18 órakor, a koncert a fényshow miatt sötétedés után kezdődik, a tervek szerint 20.45-kor, és 23 óráig tart. Fontos tudni, hogy már 20.30-tól le lesz zárva az SNP-híd, amely látványelemként fontos szerepet játszik – a koncert címe Bridge from the Future, azaz Híd a jövőből.
A hidon már a ma esti főpróba idején (20.30 – 23.30 között) sem lehet gépjárművel átmenni. Pozsony második legforgalmasabb hídját információink szerint még sosem zárták le a forgalom elől ennyi időre. (Jean-Michel Jarre-nak állítólag annyira megtetszett az „UFO-híd”, hogy egyenesen oda álmodta a színpadot, de ez műszakilag megvalósíthatatlan volt). A Bécsi utat szintén lezárják, a helyszín csak gyalogosan lesz megközelíthető.
A szervezők azt ígérik, lesz elegendő mobil vécé és frissítőt árusító bódé, tilos viszont profi fényképezőgépeket és kamerákat bevinni – ezeket a bejáratnál le kell majd adni. A rendezvényt rossz idő esetén is megtartják, amennyiben az időjárás nem veszélyezteti a látogatók testi épségét. Esőköpeny javasolt, mivel a nézők biztonsági okokból nem vihetnek be esernyőt a színpad előtti területre.
A koncertet az STV2 élőben közvetíti, a Fő téren pedig óriáskivetítőn lesz nézhető, de csak 22 óráig, a csendrendelet miatt. Szerintünk egyébként a várdombról, illetve a szemközti partról lesz a legjobb a kilátás, ezért aki főleg a monstre fényshow-ra kíváncsi és nem feltétlenül akarja látni az előadókat, ott táborozzon le.
Részletesebb logisztikai információkat a vivien.sk címen találnak.