Az ostobaság szabadsága
2024. 05. 12., v – 18:57
Nem láttam, nem tudhatom – hangzik az egyik legújabb érvelési forma. Mintha csak azok a dolgok léteznének, amelyeket mi magunk is szemügyre vehettünk. Legutóbb a kulturális minisztérium ügyvezetője, Lukáš Machala mondta ezt, amikor amellett kardoskodott, hogy a közszolgálati televízióban helyt kell kapniuk azoknak is, akik szerint a föld lapos. Merthogy véleményszabadság van, és ebbe beletartozik az is, hogy azok is szerepelhessenek a televízióban, akik kétségbe vonják a tudósok által több száz éve bizonyított tényt, miszerint a föld kerek, és nem lapos. „Nem jártam az űrben, nem tudhatom, és ön sem járt, így ön sem lehet benne biztos” – mondta.
Ezek szerint csak az létezik, amit mi magunk is láttunk. Hiába a sok-sok tudományos bizonyíték, az nekik smafu. Ez alapján a 2004-es óriási cunami is csak egy kitaláció, hiszen Machala nem volt ott, nem láthatta, így nyugodtan tagadhatja azt. Sőt, az első világháború sem történt meg, hiszen nem volt ott… De lehet, még nem látott cápát sem, így tán azok sem léteznek, az csak a háttérhatalmak fegyvere arra, hogy rettegésben tartsák az embereket. De ezek szerint dinoszaurusz sem létezett, és felmerül a kérdés: hisz-e Istenben, hiszen minden bizonnyal vele sem találkozott…
A tudomány alapvetően kérdéseket vet fel a világ dolgairól, és hogy eloszlassa a kételyeket, bizonyítékokat keres. És ha minden kizárólagossággal kijelenthető, bizonyítható az egyik elmélet, akkor publikálják a felfedezést. Így van ez az orvostudományban is, éppen ezért lehetünk abban a szerencsés helyzetben, hogy ma már a legtöbb, korábban gyógyíthatatlannak hitt betegségre vannak gyógyszerek, ha úgy tetszik, tudományos válaszok.
A propaganda egyik eszköze az elbizonytalanítás: ha azonnal nem is tudja átállítani az embert a saját oldalára, legalább gyengíti az elkötelezettségét a másik oldalhoz. Hogy kételyeket ébresszen, hogy előbb-utóbb eljusson oda, hogy egyik oldalnak se higgyen, hogy azt gondolja a teljesen egyértelmű dolgokról is, hogy valahol középen van az igazság. Ugyanez ment az oltásokkal és az ukrán háborúval kapcsolatban is – emlékezzünk csak: a bucsai mészárlást próbálták meg beállítani úgy, mint egy jól sikerült színházi előadást…
Az internet és a közösségi média térnyerésével sokan hihetik, hogy a véleményszabadság egyenlő azzal, hogy bármilyen ostobaságot szabad és kell is népszerűsíteni. Hogy minden őrült elméletnek helyt kell adni – még a közszolgálati televízióban is… Látjuk ezt a sok-sok posztban, az influenszereknél, és most ehhez csatlakozik Lukáš Machala laposföldhívő, a szlovák kulturális minisztérium ügyvezetője.
Machala az összeesküvés-elméletek és álhírek nagy rajongója, és szerinte a jövőben az lenne a helyes, ha minden őrült elmélet helyet kapna a közszolgálati televízió és rádió műsorában. Előbb a laposföldhívők jönnek, majd a sort bővíthetnénk például a holokauszttagadókkal, hiszen az is egy vélemény. De ne álljunk meg itt! Hívjuk be szerepelni például az Iszlám Állam terroristáit (vannak hazai rajongói is), ők is „csak” a véleményük miatt gyilkolnak, fejeznek le embereket… Esetleg be is mutathatnák – az áldozatok szemét szigorúan kitakarva –, amikor ártatlanul lefejezik őket. Hiszen véleményük szerint, aki hitetlen – tehát nem isteníti Allahot –, annak halál jár. Láttunk már ilyen képeket, felvételeket, sajnos, vagyis, várjunk csak, ezt is csak a tévében, interneten, azaz lehet, meg se történt, hiszen nem voltunk ott, nem tudhatjuk…