Győzött a DAC a kerületi rangadón, és a dobogóról várja az utolsó fordulót
2024. 05. 12., v – 19:31
A DAC labdarúgócsapata a szezon utolsó hazai mérkőzésén a csereként beállt Yapi góljával 1:0-ra legyőzte a nagyszombati Spartakot, így a dobogóról várja a Niké Liga jövő heti fináléját.
Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője sorozatban hatodszor is ugyanazt a kezdőcsapatot nevezte egy bajnoki mérkőzésre. A spanyol tréner ugyan láthatta, hogy múlt héten, Zólyombrézón épp a csereként beálló Redzic és Ramadan lendített nagyot csapata játékán, ennek ellenére Koné maradt a csapatban, akinek szerepeltetése kapcsán lassan a komplett DAC-család egy emberként értetlenkedik.
A nagyszombatiak vezetőedzője, Michal Gašparík ultradefenzív csapatot küldött pályára, a kezdőben egyedül Azango volt igazi támadójátékos. Már ebből is leolvasható volt, hogy a Spartak az egy pontért jött.
A DAC-os B-közép egy sárga-kékben pombázó sast ábrázoló molinót feszített ki a meccs kezdete előtt, karmai közt egy nagyszombati színekbe öltözött patkánnyal. Ez megadta az alaphangot a mérkőzéshez, de annak tempója az első néhány percben nem volt kimagasló. A vendégeknek egy szabadrúgás, a hazaiaknak pedig egy szöglet után jött össze az első lövési kísérlet.
Az első igazán komoly lehetőség a vendégek előtt adódott, Šulek lőhetett zavartalanul 25-ről, lökete a felső lécet is súrolta. Ez volt az első játékrész utolsó izgalma szituációja, a futballmeccs ezután inkább birkózásra alakult. A DAC ugyan többet birtokolta a labdát, de tanácstalan volt a szervezett Spartak-védelemmel szemben.
Munoz ugyanazt a két cserét hajtotta végre a szünteben, mint Zólyombrézón: Koné és Mendez helyett Redzic és Yapi érkezett, és ezúttal sem mondhatni, hogy indokolatlanul.
Olyannyira nem, hogy Yapi hét perccel később már nyerőembernek számított: betört a tizenhatosba, és Dimun alányesett passzából kapásból kilőtte a hosszú sarkot – 1:0. A találat után érthetetlenül hosszú, több mint képerces VAR-vizsgálat kezdődött lesállás miatt, holott ezt nem igazán indokolta egyik visszajátszás sem.
Xisco Munoz dolgát ezután egy sérülés nehezítette, Herc egy rossz lépés után lábra sem tudott állni, így átadta helyét Ihor Haratyinnak.
A DAC visszahúzódott az előny birtokában, de a vendégek tanácstalanul szövögették támadásaikat. Zeljkovic ugyan a 87. percben közel járt az egyenlítéshez, majd Popovicsot Brunetti segítette ki a gólvonalon, de kibírta a nyomást a hazai csapat, amely kulcsfontosságú győzelmet aratott.
Ha a DAC az utolsó fordulóban legalább annyi pontot szerez a zsolnaiak ellen, mint a Spartak a Podbrezová ellen, akkor ott lesz a nemzetközi porondon. A zsolnaiak elleni mérkőzésre szombaton semleges helyszínen, Trencsénben kerül sor.
Gólszerzők: Yapi (52.)
Játékvezető: Gemzický, 8760 néző.
Sárga lap: Vitális, Kacsaraba, Popovics, ill. Zeljkovic, Štetina, Paur
DAC: Popovics–Andzouana, Csinger, Kacsaraba, Brunetti, Mendez (46. Yapi)–Vitális, Dimun, Herc (65. Haratyin)–Trusa (90+1. Gouré), Koné (46. Redzic)
TRNAVA: Takáč–Koštrna, Štetina, Kóša, Mikovič–Štefánik (80. Poznar), Zeljkovic, Procházka (71. Bajnovics)–Šulek (65. Ofori), Paur, Azango