Ezt tudtuk meg eddig Robert Fico egészségi állapotáról
2024. 05. 16., cs – 17:11
Peter Pellegrini megválasztott államfő szerint a miniszterelnök csak hajszál híján menekült meg a haláltól. Robert Fico egészségi állapota továbbra is súlyos.
Robert Kaliňák védelmi miniszter és a besztercebányai kórház igazgatója, Miriam Lapuníková ma reggel tájékoztatást adtak Robert Fico egészségi állapotáról. Mindketten kihangsúlyozták, hogy a merénylet után a miniszterelnök állapota bár nagyon súlyos, de stabil. Úgy tűnik, ez az állapot jelenleg is fennáll, Robert Kaliňák ugyanis hasonlóan nyilatkozott a kormányülést követő délután egy körüli sajtótájékoztatón. Az újonnan megválasztott köztársasági elnök, Peter Pellegrini is hasonlókat mondott a besztercebányai kórház előtt tartott sajtótájékoztatón délután négykor.
„Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, hogy tájékoztatom önöket Robert Fico jelenlegi egészségi állapotáról, amely továbbra is súlyos. A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház csapatának tagjai rendkívüli beavatkozásokat végeznek, hogy stabilizálják az állapotát és a pozitív prognózis felé haladjanak. Egyelőre még nem lehet kimondani, hogy nyerésre áll, vagy hogy a prognózis pozitív”
– konstatálta Robert Kaliňák.
Súlyos állapotról beszélt Peter Pellegrini is, aki szerint Robert Fico élete továbbra is veszélyben van:
„Az elkövetkező órák és napok fogják megmutatni, hogy a szervezete képes lesz-e megbirkózni a sérülésekkel. Elkaphat bármilyen fertőzést, és egyéb problémái is lehetnek. Nem vagyok orvos, nem szeretnék részletekbe bocsátkozni”
– mondta Pellegrini.
Robert Fico miniszterelnök azonban kritikus állapota ellenére is képes kommunikálni, amelyről a leendő elnök nemrég tájékoztatott:
„Csak néhány percig beszélhettem vele. Az állapota nyugalmat igényel. Remélem, hogy mielőbbi felépülésének leszünk a szemtanúi”
Robert Fico sérüléseiről nincsenek hivatalos, pontos információk. Robert Kaliňák szerint a kormányfő több lőtt sebet szenvedett – a mai sajtótájékoztatón négy seb okozta sérülésekről beszélt, és arról, hogy ezek kiterjedtek.
„Annyit tudunk, hogy a miniszterelnök által elszenvedett sérülések kiterjedése nagy. Ahogy tegnap is mondtam, többszörös traumás sérülést szenvedett, és a műtét az orvosok számában is tükrözi a helyzet súlyosságát. Egyszerűen fogalmazva: ez nem kozmetikai műtét volt. Ebből a szempontból a felépülés sem lesz könnyű”
– tisztázta.
A védelmi miniszter nem tudja, hogy a miniszterelnöknek szüksége lesz-e további műtétre, ennek lehetőségét nem zárta ki.
„Különösen egy olyan lőtt seb esetében, ahol a lövedék mozgási energiája óriási, a lefolyás nem szokványos, ez idézte elő a sérülés kiterjedését. Mivel nagyon súlyos állapotban van, a miniszterelnök csak korlátozottan képes kommunikálni. Jelenleg megpróbáljuk őt nem terhelni az orvosi eljárásokon kívül”
– tette hozzá.
Robert Fico eddig egy műtéten esett át, de a kórház igazgatója szerint ez öt órán át tartott, és két orvosi csapat – egy sebészi és egy traumatológiai orvosokból álló kollektíva – végezte.
Pellegrini szerint Fico csak egy hajszál híján menekült meg. „Elég lett volna, ha a lőtt sebek néhány centiméterrel arrébb érik, és most egészen másról beszélnénk” – mondta.
A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház igazgatója, Miriam Lapuníková szerint Robert Ficón a mai nap folyamán már nem fognak elvégezni egy újabb műtétet, és egy másik intézménybe való átszállítás sem szükséges.
Utóbbival kapcsolatban hétfőn szakértői konzíliumot tartanak, amelyen megszülethet a végső döntés. Lapuníková hozzátette, erről magát a miniszterelnököt is megkérdezik majd, hiszen érthető módon Fico közelebb szeretne lenni az otthonához és a szeretteihez. A korházigazgató elárulta, a szerdai műtét során a Szív- és Érrendszeri Megbetegetések Közép-Szlovákiai Intézetének szakembereit is a kórházba hívták.