Peter Pellegrini, miután először találkozott a kórházban a miniszterelnökkel, kijelentette, hogy csak centimétereken múlt Fico élete. Tegyük hozzá nagyon gyorsan, hogy a társadalmi konszenzus sorsa pedig néhány métertől függött csupán. Ekkora távolság kellett volna ugyanis ahhoz, hogy a merénylő esetleg el se találja a kormányfőt, vagy a biztonsági szolgálat emberei idejekorán felismerve a veszélyt még lekapcsolják a férfit azelőtt, hogy az elsüti a pisztolyát.

Mi történt volna, ha meghiúsul a támadás, vagy Fico nem sérül meg komolyabban? A korszellem miatt borítékolni lehet, hogy szinte semmilyen következménye nincs az esetnek. Elszaporodnak az incidenssel kapcsolatos összeesküvés-elméletek, és tovább növekszik a szakadék az egymást megérteni sem tudó kormánypárti és az ellenzéki szavazók között. Ami Nyitrabányán történt, az kétségbevonhatatlan. Meg akarták ölni a kormányfőt, és az elkövető (egy egyébként teljesen felháborító és megkérdőjelezhető módon kiszivárogtatott felvételen) saját maga bevallotta, miért rántott fegyvert.

Ha Fico csak enyhe sebet kap, vagy sértetlenül megússza a támadást, az már kétséget ébresztett volna az ellenzéki szimpatizánsok körében, annyira hihetetlennek tűnt már csak a támadás puszta ténye is. Mégis, miként lehetett volna véletlen – gondolhatta volna egy ellenzéki szimpatizáns –, hogy a kormányfő egy hónappal a merénylet előtt látszólag logikátlanul a kormánypárti politikusok halálát jósolja? Miként fordulhatott volna elő, hogy valaki egy pisztollyal közel kerül a miniszterelnökhöz? Mennyire gyanús, hogy nem a kormánypárti, hanem az ellenzéki szimpatizánsok köréből folyamodik valaki erőszakhoz? Az egész politikai közbeszéd annyira bizonytalan, ingatag, folyamatosan megkérdőjelezett alapokra épül, hogy ha valaminek nincs következménye, hajlamosak vagyunk adottnak venni, hogy az esemény megrendezett és kitalált. Ebben az esetben nem került volna sor sem a sajtó néma, de érezhető önreflexiójára, sem pedig bármiféle politikai gesztusra a másik oldal felé.

Fico esetében óriási szerencsére hiányzott az a pár centiméter, miközben nem hiányzott az a néhány méter, ami rámutatott a helyzet súlyosságára. Elődje, Eduard Heger ebből a szempontból személyesen szerencsésebb volt, a társadalom pedig bizonyos értelemben rosszabbul járt. Az a radikális fiatal, aki két éve a Tepláreň melegbár előtt megölt két vendéget, az utolsó pillanatban határozta el, hogy nincs értelme Hegerre lőnie, mert a kormányfő nem mutatkozott a háza körül. Ennek következtében pedig teljesen megváltozott a támadásának narratívája, hiszen a társadalom erőszakossága és az erőszak elharapódzása helyett a meleg közösség jog- és személyi biztonsága körül alakult ki a közéleti vita.

A merénylet után egy héttel lassan visszaáll az élet a megszokott kerékvágásba. Az ellenzéki és a kormánypárti választók, illetve a politikától távolmaradó állampolgárok sokkja azonban ugyanarra a közös alapra épül: egy nyilvános gyilkossági kísérlet történt, és ha nem változtatunk, könnyen megismétlődhet.