Többen meghaltak az áradásokban Görögországban, Törökországban és Bulgáriában
2023. 09. 06., sze – 09:15
Legkevesebb hét halálos áldozata van a heves esőzések okozta áradásoknak Görögországban, Törökországban és Bulgáriában.
A halálos áldozatok között van két nyaraló, akiket a Törökország északnyugati részén, a bolgár határ melletti Kirklareli tartományban lévő kempingből sodort el az ár. Ali Yerlikaya török belügyminiszter közlése szerint a kempingben nagyjából tucatnyian tartózkodtak, amikor elérte az áradás. A mentőcsapatok két ember holttestét találták meg, de négy eltűnt embert után még tovább folyik a kutatás – írta a belügyminiszter az X közösségi platformon.
A helyi kormányzói hivatal közlése szerint Isztambul két kerületében az esőzés okozta ár szintén elárasztotta az utcákat és a házakat. Az áradásnak ott legkevesebb két halálos áldozata van. Tucatnyi embert, akik egy könyvtárban rekedtek, sikerült kimenteni. Néhány metróállomást azonban le kellett zárni az ár miatt, és Davut Gül isztambuli kormányzó arra szólította fel az autósokat, hogy ne induljanak útnak.
Görögországban a felhőszakadás okozta ár miatt Vóloszban leállította a közlekedést a rendőrség és egy idősotthont elővigyázatosságból evakuáltak. Szkiathosz szigetén pedig legkevesebb egy ember halálát okozta az utcákat elárasztó özönvíz, amely autókat sodort magával.
A halálesetet a tűzoltóság jelentése szerint egy fal leomlása okozta Vólosz környékén, ahol öt ember el is tűnt az áradásban.
A görög hatóságok az ország középső részén, a Szporádok szigetcsoporton és Évia szigetén mobilüzenetben figyelmeztették a lakosságot, hogy lehetőleg ne hagyja el otthonát.
A görög meteorológiai szolgálat jelentése szerint a középnyugati Pilion régióban kedden egy faluban 75,4 centiméter csapadékmennyiség hullott, ami 2006 óta a legtöbbnek számít. Athén környékén az átlagos évi csapadékmennyiség 40 centiméter körül van.
Vaszilisz Kikíliasz klímaválságügyi és polgári védelmi miniszter közleményében azt írta, hogy a heves esőzés várhatóan szerdán délután áll el.
Görögországban az utóbbi hetekben súlyos erdőtüzek pusztítottak, amelyek több mint húsz ember halálát okozták.
Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő keddi közleményében a klímaválságot okolta az erdőtüzekért és a viharokért, de elismerte, hogy kormánya nyilvánvalóan nem kezelte olyan jól az erdőtüzeket, ahogy szerette volna. Hozzáfűzte, hogy az eddigi gondtalan nyaraknak valószínűleg vége, az elkövetkezők egyre nehezebbek lesznek.
Az északabbra fekvő Bulgáriában Nyikolaj Denkov miniszterelnök közleményében arról számolt be, hogy a Fekete-tengeri partvidéken a vihar okozta áradásokban két ember halt meg, hárman eltűntek.
A megáradt folyók utakat és hidakat rongáltak meg. Az áramellátás is szakadozott a térségben, és a hatóságok arra figyelmeztették a lakosságot, hogy az áradás okozta fertőzés veszélye miatt ne igyon csapvizet.
Carevóban veszélyhelyzetet hirdettek az áradások miatt, és az épületekbe is betörő víz miatt arra szólították fel a lakosságot, hogy az emeleteken keressen menedéket.