Pénzügyminiszter: Ukrajna költségvetése kizárólag a hadikiadásokat tudja önerőből fedezni
2023. 09. 07., cs – 19:39
Ukrajna költségvetése csak a hadikiadásokat tudja önerőből fedezni, minden egyebet a kijevi vezetés nemzetközi partnerei segítenek finanszírozni – közölte csütörtökön Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter.
„A biztonsági és védelmi ágazatot önállóan tudjuk fedezni. Minden más kiadást, hangsúlyozom, minden más kiadást partnereinktől, külföldről kapott forrásokból tudunk fedezni” – mondta el a tárcavezető a Rada tévécsatornának nyilatkozva.
Közölte azt is, hogy minden belföldi adó- és illetékbevételt jelenleg a hadikiadások fedezésére fordítanak. „Ezek a források nem elegendők, így a különbözetet belső hitelfelvételből és hadikötvényekből próbáljuk fedezni” – tette hozzá.
Az ukrán költségvetés az idén rekordnagyságú, 38 milliárd dolláros hiánnyal számol. Volodimir Zelenszkij elnök reményét fejezte ki, hogy a Nyugat segít fedezni a szükséges kiadásokat. Denisz Smihal miniszterelnök júliusban arról számolt be, hogy a kijevi vezetés partnerei az év eleje óta 23 milliárd dollárral járultak hozzá a költségvetési hiány csökkentéséhez. Danyijila Hetmancev, az ukrán parlament (Verhovna Rada) pénzügyi bizottságának vezetője azt is elismerte, hogy Ukrajna csakis nyugati partnereinek hozzájárulásával dönthet a rendelkezésére bocsájtott források felhasználásáról.
Marcsenko korábban közölte, hogy továbbra is bizonytalan a jövő évi ukrán költségvetés, tekintettel arra, hogy a védelmi kiadások nem lesznek alacsonyabbak az ideinél.
Rusztem Umerov védelmi miniszter szerdán közölte, hogy míg az állami kiadások összesen 3 billió hrivnyát tesznek ki, addig a hadikiadások 1,6 billiót.