Csökken az érkező menekültek száma
2023. 10. 18., sze – 18:31
A menekültek ellátásából a belügyminisztérium is kiveszi a részét, Komáromban, Párkányban és Ipolyságon, de Pozsonyban, Besztercebányán és Nyitrán is fűtött sátrakat állítanak fel. A tárca hangsúlyozza, a kérdéses személyek csak áthaladnak Szlovákia területén, számuk pedig egyre csökken.
A belügyminisztérium elsődleges feladata, hogy az országon áthaladó menekülteket begyűjtse, regisztrálja őket az idegenrendészet adatbázisában és biztosítsa a helyzetet, áll a tárca közleményében. Ennek érdekében a magyar határ közelében lévő Apátújfalu községben (Opatovská Nová Ves) egy gyűjtőpontot hoztak létre, ahol a menekültek ellátásában segédkező civil szervezetek számára fűtött helyiséget is biztosítanak. Komárom, Párkány és Ipolyság városában pedig fűtött sátrakat állítottak fel, ahol az idegenrendészet munkatársai elvégezhetik a szükséges lépéseket. A belügy arra is emlékeztet, hogy a migráció miatt jelenleg a Nagykürtösi és a Pozsonyi járásban hirdettek rendkívüli állapotot. A tárca kiemeli, ez az adminisztratív intézkedés lehetővé teszi, hogy az állam nagyobb mértékben segítse a helyi önkormányzatokat. „Ennek köszönhetően napi egy meleg étkezést tudunk finanszírozni, illetve mobil vécéket és a helyiségek fertőtlenítését is biztosítani tudjuk” – áll a minisztérium közleményében.
Besztercebánya városában a menekültek számára két fűtött sátrat állítottak fel, amelyekben tábori ágyakat is elhelyeztek. A legsérülékenyebb csoportok, így a nők, a gyerekek, idősek számára a sátrak melletti épületben biztosítanak helyet. Csütörtöktől pedig a főváros szélén, a belügy pozsonyszőlősi (Vajnory) létesítményének közelében is szükségszállást alakítanak ki, ahol elsősorban az említett sérülékeny csoportba tartozó személyek ellátását biztosítják. Meleg ételt osztanak, orvosi ellátást nyújtanak. Itt egyszerre néhány tucat személy fér el. Nyitra külvárosában, az ottani tűzoltóállomás területén ugyanakkor száz személy befogadására alkalmas szükségszállást állítottak fel.
Önkormányzatok, belügy
A belügyminisztérium azt állítja, a menekültek érkezése által leginkább érintett önkormányzatokat is segíti. A tárca közleménye szerint az a céljuk, hogy fenntartsák a közrendet és hogy a menekültekhez eljuttassák a szükséges segítséget. Ezentúl arra is ügyelnek, hogy az országon áthaladó menedékkérők legsérülékenyebb csoportjának, így elsősorban a nőknek és gyerekeknek a biztonságát fokozottan garantálják. Az összes menekült több mint 16 százaléka nő és gyerek. Korábban ez csak 8 százalék volt. „A belügyminisztérium együttműködik a releváns szervekkel és civil szervezetekkel, hogy biztosítsa az intézkedések hatékonyságát” – áll a közleményben.
Szabó Eugen (független), Párkány polgármestere lapunknak elmondta, az állami rendőrség épületének udvarán felállítottak egy nagyobb kapacitású sátrat. „De mint város, nem kaptunk erről semmilyen hivatalos információt” – tette hozzá. A városvezető arról is beszélt, a legtöbben Magyarországról az Ipoly folyón keresztül érkeznek Szlovákiába. „A rendőrség ugyanakkor folyamatosan elszállítja őket” – mondta azzal, a hatóságok begyűjtik a menekülteket, majd a városban felállított ellátóhelyről szállítják őket tovább. „Nem tudunk olyanról, hogy hosszabb távon lennének itt elszállásolva” – folytatta a polgármester. Szabó arra is rámutatott, a Mária Valéria hídnál és a helembai Károly Róbert hídnál lévő átkelőnél is állandó a rendőrség és a hadsereg jelenléte, a nagyobb autókat, furgonokat szúrópróbaszerűen ellenőrzik. A polgármester szerint ennek is betudható, hogy a menedékkérőket a hatóságok már a határon regisztrálják, majd a rendőrség létesítményébe szállítják, így nem találkozni a városban vagy annak környékén nagyobb menekültcsoporttal. „A lakosok nem is látják őket” – tette hozzá. Lapunk megkereste Keszegh Béla (független) komáromi polgármestert is, aki annyit mondott, hogy a város nem vesz részt a menekültek ellátásában. „Van erre most támogatási lehetőség, kérvényezhetnénk, de mi nem szeretnénk ebbe bekapcsolódni” – mondta Keszegh.
Segítő civilek
A Szövetség az Emberi Jogokért (Liga za ľudské práva) kommunikációs igazgatója, Tomáš Kušnír lapunknak elmondta, az ő civil szervezetük az egyik, amely a menekültek ellátásában részt vesz. Elsősorban Pozsony területén dolgoznak. „A főváros utcáin egyszerre néhány tucat személy tartózkodik” – mondta azzal, hogy a város szélén felállított ellátóponttal együtt valamivel több mint 100 fő tartózkodik Pozsonyban. Kušnír kiemelte, nehéz megbecsülni a pontos létszámot, mert az országon átutazó személyekről van szó. „Mindössze néhány napot tartózkodnak itt” – tette hozzá. A nőknek és a gyerekeknek a főváros önkormányzata szükségszállást biztosított. Ennek a létesítménynek a kapacitása nagyjából 40 fő körül van, Kušnír szerint ezért is fontos, hogy Pozsonyszőlősön mihamarabb rendelkezésre álljanak a fűtött sátrak. A kommunikációs igazgató szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az érkező emberek nagyon kevés információval rendelkeznek. Nem tudják például, hogy mire szolgál az a nyomtatvány, amit a szlovák hatóságok állítanak ki számukra. „Erről is igyekszünk információt adni” – mondta. Kušnír arra is felhívta a figyelmet, hogy a szervezetük honlapján egy felhívást tettek közzé, amelyben a menekültek ellátásához szükséges kiadásokra gyűjtenek.
A belügyminisztérium arról is tájékoztatott, hogy a Magyarország irányából érkező menekültek száma csökkenőben van. Míg júliusban valamivel több mint 6000 ilyen személyt vettek nyilvántartásba, augusztusban pedig 9089-et, szeptemberben már 13 381-et, addig október 15-ig csak 4162 menedékkérőt azonosítottak.