Szerelmi történetbe ágyazva erről is szól Tayari Jones Egy amerikai házasság című regénye, amely a 2000-es évek elején az amerikai Délen, Atlantában játszódik. Celeste és Roy harmincas, középosztálybeli házaspár, az életük csupa lehetőség. Roy tisztes szegénységből küzdötte fel magát egy jól menő cég ügyvivői posztjáig, Celeste jómódban nevelkedett művészlélek, egyedi babákat varr. Ők maguk is babát terveznek, amikor egy pillanat alatt a feje tetejére áll az életük. Roy szüleinél járnak látogatóban, egy motelben szállnak meg, és ott valaki megerőszakol egy nőt. Az áldozat Royt nevezi meg tettesként, és hiába vallja Celeste, hogy a férje egész éjszaka vele volt, a férfit tizenkét évre ítélik.
Az igazi érzelmi hullámvasút itt kezdődik a könyvben, mert míg Roy a börtönben küzd azért, hogy önmaga maradjon és kibírja, Celeste egyedül próbál jó feleség maradni, és megbékélni a gondolattal, hogy alig másfél év együttélés után tizenkét évig csak a börtönben látogathatja a férjét. Gyerekkori barátjában, Andréban találja meg a biztos támaszt, majd a szerelmet is; eleinte csak ritkábban jár Royhoz, két év múltán már egyáltalán nem. Mégsem tudjuk őt elítélni, emberileg nagyon is érthető, hogy nem képes egy rövid házasság emlékéért élni, még akkor sem, ha szerette a férjét és tudja, hogy ártatlan. „A házasság több a szívednél, a teljes életed. És a mienk nem közös” – írja a Roynak küldött szakítólevélben és az olvasó együttérez vele, mert a Celeste által elbeszélt fejezetek betekintést engednek az asszony vívódásaiba, bűntudatába és élni akarásába.

De együtt lehet érezni Royjal is, akivel szörnyű igazságtalanság történt és a börtönben is szörnyű dolgokat él meg. Amikor a felesége által felbérelt ügyvéd kiharcolja, hogy öt év után szabaduljon – bármiféle magyarázat vagy bocsánatkérés nélkül – úgy érzi, joga van ahhoz, hogy visszatérjen a régi életébe. Egy percig sem kételkedik abban, hogy a felesége visszafogadja – annak ellenére sem, hogy két éve nem látta és levelet sem kapott tőle –, hiszen házasok, hiszen Celeste mindvégig pénzt küldött a börtönszámlájára, hiszen a zárat sem cserélte le a házuk bejárati ajtaján.
És rokonszenvezni lehet, sőt kell Andréval is, aki a maga csendes módján gyerekkoruk óta szerelmes Celeste-be, de ő ismerteti meg Royjal, és amikor szerelem szövődik közöttük, a háttérbe vonul. Aztán Roy bebörtönzését követően újra előrelép, és már úgy érzi, elnyerte Celeste szívét, csak valahogy meg kell mondani Roynak, hogy alakult a dolog, és hogy a szerelemnek semmi köze ahhoz, mennyit szenvedett. Mindhárom szereplő küzd a maga igazáért, a maga kis érzelmi biztonságáért, csipetnyi boldogságáért, és az olvasó azon kapja magát, hogy mindig annak drukkol, akinek a fejezetét olvassa.
Egy amerikai házasság mesteri módon olyan szerelmi háromszöget mutat be, amelyikben minden félnek igaza van, és egyik sincs igazán döntési helyzetben. Döbbenetes, hogy a 21. század Amerikájában egy fekete, diplomás férfi attól tart, hogy a rendőrök automatikusan drogdílernek nézik, mert túl jó autója van, és mennyire kell vigyáznia, hogy ne legyen rosszkor, rossz helyen.

A regény erőssége a karakterépítés, a több nézőpontú narráció és a Celeste által varrt babák, a poupée-k szimbolikája, amely végigkíséri, értelmezi az egész történetetet. Amely tulajdonképpen nem is csak a három főszereplőről szól, sokkal inkább arról az országról, amelyben élnek, és ahol nagyrészt még mindig a külső körülmények határozzák meg a sorsukat.

Vrabec Mária
a szerző a Vasárnap munkatársa

Tayari Jones: Egy amerikai házasság, Európa Könyvkiadó, 2019, 368 oldal