Már több mint száz szamárköhögéses esetet regisztráltak Pozsony megyében
2024. 05. 09., cs – 11:28
Az év eleje óta május 5-ig 122 szamárköhögéses esetet jelentettek Pozsony megyében. A legtöbb beteg a Malackai járásban van. Az öt évnél fiatalabb gyerekek körében regisztrálták a legtöbb fertőzöttet – tájékoztatott a közösségi hálón a Pozsonyi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ).
„Az összes beteg közül 74 személy teljesen, 11 részlegesen beoltott, öten nem kaptak oltást, három személy egészségi állapota miatt nem kaphatta meg a vakcinát, 17-et az életkora miatt nem oltottak be, négyen visszautasították az oltást, nyolc páciensnél pedig nem lehetett megállapítani, hogy megkapta-e a vakcinát” – tette hozzá a hivatal.
A szamárköhögés a légutakat érintő, erősen fertőző betegség, amely súlyos köhögési rohamokban nyilvánul meg. Ez az egyik legsúlyosabb gyermekbetegség, de idősebb korban is előfordul. Elsősorban cseppfertőzéssel terjed. A szamárköhögés megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltás, a felnőttek immunitása az életkor előrehaladtával csökken.