Search by category:
Egyéb kategória

Európai Szuperliga – Perez szerint a tagok nem távozhatnak

Európai Szuperliga – Perez szerint a tagok nem távozhatnak
Mészáros Richárd
2021. 04. 25., v – 10:49

2021. április 25., vasárnap – 11:00
Florentino Pérez

Friss ikon
Off

Törzs

A királyi klub elnöke, aki egyben az ESL elsőszámú vezetője is, az AS című spanyol sportnapilapnak adott interjújában beszélt erről azok után, hogy a hétfőn bejelentett kezdeményezést széles körben támadták, és az alapító 12 csapatból elvileg már csak a Real és a Barcelona számít tagnak.

„A helyzet az, hogy a klubok nem léphetnek ki” – mondta Perez. „Néhányuknak persze a nyomás hatására ezt kellett mondania, de ez a projekt, vagy valami ehhez nagyon hasonló, meg fog valósulni. És remélem, hogy a közeljövőben.”

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.

Ezek után elsőként kedden este a Manchester City jelentette be, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

Szerda délutánra az Atlético Madrid és az Internazionale visszalépésével, valamint a Juventus és az AC Milan a liga jövőjének bizonytalanságáról tett bejelentése után már csak két klub, az FC Barcelona és a Real Madrid maradt hivatalosan tagja a Szuperligának, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lenne.

A 74 éves Perez azt is cáfolta, hogy a JP Morgan amerikai befektetési bank – amely 3,5 milliárd euróval kész támogatni a ligát – kihátrált volna a projekt mögül.

„Ez sem igaz, ők sem távoztak. Időt kértek, hogy reagálhassanak, mint a 12 klub” – fogalmazott a sportvezető. „Ha változtatásra lesz szükség, akkor változtatunk.”

Szerinte vagy létrejön ez a sorozat, vagy a klubok tönkremennek.

„Az egyesületek lázadni fognak, mert csak az államilag finanszírozott klubok maradnak majd életben, vagy azok, amelyeknek  multimilliomos tulajdonosaik vannak, akik saját magukat szórakoztatják, és nem gond számukra, ha egy szezonban többszáz eurót veszítenek” – jelentette ki Florentino Perez.

Bevezető

A Real Madrid elnöke, Florentino Perez kijelentette, hogy a 12 alapító klubot továbbra is szerződés köti a labdarúgó Európai Szuperligához (ESL), azaz a tagok – bár a többség ezt már kijelentette – nem távozhatnak a társaságból.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment