Szigorúan korlátozza a 12 éven aluliak okostelefon- és tablethasználatát egy olasz törvényjavaslat. Az előírások ellen vétő szülők 300 és 1500 euró közötti bírságot kaphatnak.
A javaslat teljesen megtiltja az elektronikus kommunikációs eszközök használatát a gyerek három éves koráig. 12 éves korig csak időbeli korlátozással, kizárólag felnőtt felügyelete mellett lehetne okostelefonozni és tabletezni.
Négytől hatéves korig napi egy órát, hattól nyolcéves korig legfeljebb három órát, nyolc és 12 éves kor között maximum négy órát lehetne ilyen készülékek monitora előtt a gyerek. A tervet többek között Lorenzo Fioramonti volt oktatási miniszter írta alá, aki nemrég az iskolások zsebében lévő okostelefonokat fegyvereknek nevezte.
Az elektromos eszközök használata tanulási problémákhoz, beszédfejlődési nehézségekhez vezet
– érveltek a tervezetet benyújtó képviselők.
A készülékek számlájára írhatók a koncentrációs zavarok, az agresszivitás, a hangulati ingadozások és az alvászavarok. „Meg kell akadályoznunk, hogy a holnap felnőttjei egy sor olyan betegséggel éljenek együtt, melyeket az elektromos eszközök korlátlan használatával függnek össze” – olvasható a tervezetben.
A világjárvány miatt az olasz diákok is hosszú ideig távoktatásba kényszerültek, a korlátozások enyhítésének köszönhetően a héten többségük visszatérhetett a tantermi oktatáshoz. (mti)
„Komoly pénzbüntetés a szülőnek, ha mobilt ad a gyerek kezébe” című cikkünk a #site_linkoldalon jelent meg.