A kínai marsjáró megkezdte a kutatásokat a vörös bolygón
Hegedűs Norbert
2021. 05. 22., szo – 09:47
Az Egyesült Államok már többször juttatott kutatóberendezéseket a vörös bolygóra, Kínának – az országok sorában másodikként – ebben a hónapban sikerült először. Kína az első olyan ország, amely már az első Mars-misszióján sikeresen telepített marsjárót a bolygóra.
A kínai marsjárót szállító öttonnás, legénység nélküli Tienven-1 – Kérdések a mennynek – nevű űrszondát tavaly július 23-án indították útjára. A Tienven-1 február 10-én, hét hónapig tartó, 55 millió kilométeres út megtétele után állt Mars körüli pályára, majd két napra rá videofelvételeket küldött a bolygóról. A leszállóegység, fedélzetén a Csu-zsung nevű marsjáróval május 15-én landolt az Utopia Planitia síkságon. Eddig a marsjáró diagnosztikai tesztelése zajlott.
Kína három hónapon át fog vizsgálódni a vörös bolygón. Mintegy 240 kilogrammos marsjáróját a Földdel kapcsolatot tartó Tienven-1-ről vezérelik. A mitológiai tűzistenről elnevezett robotjármű a Mars légkörét és talaját vizsgálja, képeket készít és feltérképezi a környéket.
Kína az elmúlt években több milliárd dollárt fektetett be abba, hogy az űrkutatás területén felzárkózzon az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz és Európához. Két évvel ezelőtt, 2019-ben nagy sikert ért el, amikor elsőként juttatott el egy űrszondát a Holdnak a Földtől távolabb eső oldalára.
A következő évben Kína saját űrállomást akar építeni és 2030-ig asztronautákat akar küldeni a Holdra.
A kínai marsjáró megkezdte a vörös bolygó felszínének vizsgálatát – közölte szombaton a pekingi állami média.