AzÚj Szó hasábjain többször is előkerült már ez a téma, és különféle nézetek jelentek meg vele kapcsolatban, ám az utóbbi években ezek a viták nem igazán kavartak nagy port. Lássuk csak, mit is jelentenek manapság ezek a szavak.

A civil az, aki alapít egy szervezetet, mert van egy célja, amit szeretne megvalósítani. Van egy társadalmi probléma, amit szeretne megoldani, vagy legalább segíteni néhány embernek, akik nem férnek bele a szociális hálóba, az állam nem képes, nem tud vagy nem akar gondoskodni róluk, törődni velük. Aktívan dolgozik tehát azért, hogy elérje a célját, hozzájáruljon a társadalom egy kis szeletének jobbá tételéhez. Dolgozik, mondom! És értéket teremt.

A kilencvenes-kétezres évek fordulójára kellett volna, hogy tájainkon kialakuljon a civil szektor, ami meg is történt. Kialakult viszont egy olyan szektor is, amely felismerte, hogyan tud visszaélni a lehetőségekkel.

Persze az ilyen emberfajta mindig is jelen volt a társadalomban, nincs mit csodálkozni rajta.
Azokban az években nem volt ritka, ha „kétoldalú” névjegykártyával mutatkoztak be ezek az emberek. Az egyik oldalon a vállalkozása, a másikon a civil szervezete.

Ezzel a névjegykártyával sétált be a minisztériumokba és egyéb állami hivatalokba, ahol megtalálta a magafajtát, és közösen megtalálták annak a módját is, hogyan tudják lehívni az állami és a nemzetközi pénzeket is úgy, hogy a haszon az övék legyen. Így fonódott össze a civil, a vállalkozó és a politikus érdeke.

Az „álpolitikus” ma is szoros kapcsolatban áll az „álcivillel”, aki „bemondásra” kapja a milliókat, mert már az apukája is parolázott a mostani hatalmasokkal, és a rengeteg pénzből „civil birodalmat” épít. Miközben politikusként is érvényesülni szeretne, vagy ha ő nem is (mert ehhez nincs mindnek tehetsége), az apukája és az atyai barátai ezt várják el tőle.

A milliomos azt gondolja, ő akkor lesz filantróp, ha a civil szektort támogatja. Azzal, hogy civil szervezeteket alapít, amelyekben olyan embereket helyez el, akik, ha mindezt nem látják, valóban lelkesen dolgoznak, hiszen vannak nemes céljaik, és lelkesen dolgoznak nemes célú projektekben. És a milliomos a saját szervezetein keresztül szívja le az állam pénzét. Azt a pénzt, amelynek a valódi civil szervezetekhez kellene eljutnia, amelyek nem mellékesen civilek, és nem csak játsszák a filantrópot.
Az egyszemélyes civilpolitikusmilliomosok hatalma pedig szinte határtalan. Az ügyeskedés mesterei, akik a többi ember rovására gazdagodnak meg, és ha valaki azt mondja nekik: nézd, neki nem sikerült, arra a válaszuk: „Mindenkinek ugyanolyan lehetősége volt, miért nem csinálta meg ő is a szerencséjét?!” Ennyit az esélyegyenlőségről.