Az államalapítást ünnepelték Perbetén
Vataščin Péter
2021. 08. 22., v – 16:19
A Csemadok helyi szervezete, valamint az önkormányzat által szervezett program a Milleniumi parkban kezdődött, ahol az Árvalányhaj Népdalkör előadását követően Mészáros Dávid plébános, illetve Erdélyi Zoltán és Erdélyi Adél református lelkészek megáldották és megszentelték az új kenyeret.
Szacsúri János, Magyarország pozsonyi nagykövetségének konzulja úgy fogalmazott, különleges és felemelő élmény számára megtapasztalni a helyiek ünneplését és látni, hogy a magyarság itt is olyan méltósággal emlékezik meg Szent István napjáról, mint szerte máshol a Kárpát-medencében.
Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke az MKP-t is képviselve többek között elmondta, a korábban itt élt népekhez hasonlóan a magyarokat nem sodorta el a történelem. Ez a Szent István-i modern és befogadó államnak volt köszönhető, amire minden itt járó azt mondta, hogy a jogbiztonság országa.
A parkban felállított Szent István-szobornál a különféle intézmények és szervezetek képviselői ezt követően elhelyezték az emlékezés virágait.
Többfunkciós tér
Az államalapítás idei ünnepe Perbetén messze nem merült ki a szokásos formális megemlékezésben, hiszen most került sor a Perbetei Közösségi Tér átadására is, amelyet a helyi kultúrház emeleti terméből alakítottak ki. Ezzel párhuzamosan az udvaron estébe nyúlóan kenyér-, péksütemény- és borkóstolás, valamint egyéb helyi termékek bemutatója várta az érdeklődőket.
A magyar és szlovák nyelven is zajló ünnepélyes átadóra teljesen megtelt az egészében megújult terem. A megnyitón elhangzott, még 2019-ben született meg az a gondolat, hogy a most átalakított teremnek új köntöst és funkciót kéne adni. Az önkormányzat a Bethaln Gábor Alaptól, illetve Magyarországtól kért és kapott támogatást mintegy 2 millió 800 ezer forint értékben, amelynek mértéke adminisztratív okok miatt némileg ugyan csökkent, ám végül a helyi képviselő-testület tagjai a havi juttatásaikról lemondva pótolták a hiányzó összeget, amelyből jutott a fotókiállítás költségeinek finanszírozására is. Jakab Ferenc testületi képviselő elmondta, a termet társadalmi, kulturális és sportegyesületek használatára szánják. „Mi más ez, ha nem a közösség építése, a faluközösség szellemi javainak fejlesztése, tehát a lokálpatriotizmus alfája és omegája? Nagyon szeretnénk, ha ez a tér falunk díszévé válna” – fejtette ki. A termet végül Zsitva Norbert (MKP) polgármester adta át a szalag ünnepélyes átvágásával. A község vezetője úgy fogalmazott, a perbetei közösség ünnepe is mai nap.
Fotók és könyv
A terem falait az Életképek c. kiállítás díszíti, amelyet Varga Tibor fényképész gyűjteményéből állítottak össze. A fotók zömmel a 20. század első feléből származnak és megannyi perbetei helyszínt, valamint élethelyzetet örökítenek meg. A fényképekhez egyelőre nem tartoznak feliratok vagy leírások, de például a kiállítás rendezője is szívesen végigvezeti az érdeklődőket a fotótáron, amely során gazdasági munkák, közösségi események és a régmúlt emberei elevenednek meg.
Az eseményen bemutatták a Jakab Ferenc által szerkesztett Perbetei almanach címet viselő helytörténeti könyvet. A bő 120 oldalas kiadványról az egyik szerző, Jakab Katalin pedagógus beszélt. A könyvben a község történetéről olvashatunk egészen a 20. század közepéig, de átfogó képet kaphatunk a falu néprajzi jellegzetességeiről is, különös tekintettel a Néprajzi Gyűjteményre. Külön fejezeteket kaptak Perbete római katolikus és református közösségeinek története és emlékei, valamint összefoglalásra került a helyi Csemadok története is. A kiadvány ingyenesen beszerezhető a perbetei Csemadoktól a községi hivatalból vagy a könyv szerkesztőjétől, Jakab Ferenctől is (jakab.ferencx@gmail.com).
A koszorúzás után átadták a Perbetei Közösségi Teret, valamint egy új helytörténeti könyvet is bemutattak a Komárom járásbeli nagyközségben.