Search by category:
Egyéb kategória

Hitelek ezrei dőlhetnek be a járvány miatt
Molnár Iván
2020. 08. 26., sze – 18:05

2020. augusztus 27., csütörtök – 07:00
Kazimir
Friss ikon
Off

Törzs

A parlament által tavasszal elfogadott jogszabály lehetővé tette, hogy a hitelüket törlesztő lakossági ügyfelek, egyéni vállalkozók és a 250-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kis- és közepes cégek legfeljebb kilenc hónapra kérvényezhessék a bankoktól a törlesztőrészletek fizetésének az elhalasztását, ha a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülnek. A Szlovák Bankszövetség adatai szerint ügyfelek tízezrei éltek a lehetőséggel. „Emiatt azonban a bankok kilenc hónapra elveszítették az ügyfeleik feletti ellenőrzést, vagyis nem tudják hatékonyan felmérni az ügyfelek aktuális fizetőképességét. Hogy ezt orvosoljuk, elvégeztünk egy reprezentatív felmérést a háztartások körében, elsősorban a hitelfizetési kockázatokra összpontosítva” – nyilatkozta Peter Kažimír jegybankelnök.

A jegybank legfrissebb adatai szerint nagyjából 736 ezer háztartás fizet valamilyen kölcsönt, akik közül a törlesztés átmeneti felfüggesztését eddig mintegy 40 ezren igényelték.

„A felmérésünk szerint a hitelüket törlesztő családok 60 százalékának átlagosan csaknem 370 euróval csökkentek a havi bevételei a járvány okozta gazdasági nehézségek miatt. Ez azonban csupán az átlag, sok háztartás így még ennél is rosszabb helyzetbe került. Bevételcsökkenésről számolt be a vállalkozók 80 százaléka is”

– mondta el Kažimír.

A jegybankelnök szerint különösen aggasztó, hogy a hiteltörlesztés átmeneti felfüggesztését igénylők csaknem tizede attól tart, hogy a későbbiekben sem lesznek képesek törleszteni a hitelüket. „Nagyjából 120 millió euró visszafizetése került ezzel veszélybe” – ismerte el a jegybankelnök.

„A hiteltörlesztés felfüggesztését igénylő háztartások 15, a hitelüket továbbra is törlesztőknek pedig a 6 százaléka ugyan azzal számol, hogy az anyagi nehézségei az elkövetkező időszakban is fennmaradnak, ám ha nehezen is, de képesek lesznek a további törlesztésre”

– tette hozzá Martin Šuster, a jegybank kutatási részlegének az igazgatója. Szerinte egyébként jóval több vállalkozó élt a hiteltörlesztés felfüggesztésének a lehetőségével, mint alkalmazott. A halasztást leginkább az étkeztetési, turisztikai szolgáltatásokban és a szórakoztatóiparban vállalkozók igényelték. „A családok közül elsősorban azok jelentenek különös kockázatot, amelyeknek már a mostani válság előtt is több hitelük volt. Közülük minden harmadiknak okozhat gondot a törlesztés” – tette hozzá Kažimír. A jegybank által elvégzett felméréssel kapcsolatos terjedelmes tanulmányt egyébként az intézmény honlapjáról (www.nbs.sk) bárki szabadon letöltheti.

Bevezető
Pozsony |

A koronavírus-járvány okozta bevételkiesések miatt a hitelfizetés felfüggesztését igénylő családok csaknem tizede került olyan nehéz anyagi helyzetbe, hogy a jövőben emiatt képtelenek lesznek fizetni az általuk korábban felvett hiteleket – figyelmeztet a szlovák jegybank.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment