Az ügyet a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) is vizsgálja – tájékoztatott Hamran István országos rendőrfőkapitány a parlament biztonsági bizottságának rendkívüli ülését követően.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt hét pénteken felgyújtották Nagymihály független polgármesterjelöltjének, Milan Kaplannak személyautóját. A bizonyítékok arról tanúskodnak, hogy a szándékos gyújtogatást egy profi végezte.
Az esettel összefüggésben eddig 15 személyt hallgattak ki, valamint több biztonsági kamera felvételét begyűjtötték.
„Mindent elkövetünk az eset tisztázásának érdekében” – jelentette ki Hamran, aki szerint konkrét bizonyítékokkal és ismeretekkel rendelkeznek. Mint mondta, két nyomozati változattal dolgoznak, az élő ügyre való tekintettel azonban nem közölt bővebb információt. Hamran konkrét gyanúsítottakat, a bűncselekmény indítékát sem említette.
Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter hangsúlyozta, a rendőrség minden hasonló esetet kivizsgál. „Nem vesszük félvállról” – tette hozzá.