Járvány, háború, drágulás, menekültáradat, és ha ez még nem lenne elég, a repülőtársaságok sorra szüntetik meg a járataikat, a kórházakban halasztják a műtéteket, és úgy néz ki, még a nyáron újra maszkot kell viselnünk. Mit tehetünk, hogy a sok ránk zúduló negatív információ ne rontsa el a kedvünket?

Bármilyen meglepő, elsősorban azt, hogy készüljünk fel a rossz hírekre. Amikor bekapcsoljuk a tévét, rádiót, belelapozunk egy újságba vagy felmegyünk a közösségi oldalakra, eleve számoljunk azzal, hogy csupa nyugtalanító, tragédiákról, ámokfutó gyilkosokról, a pandémia áldozatairól, félreműtött betegről és merényletekről szóló hír fogad (kivétel a Vasárnap, mert mi igyekszünk az élet jó oldalát is megmutatni). Mindez megfűszerezve mindentudó és gyűlölködő kommentekkel, amelyekből az derül ki, hogy ez már csak rosszabb lehet, mert az egész világ összeesküdött ellenünk, és úgyis tehetetlenek vagyunk.

Másodlagos hírtrauma

A Human Rights Watch emberjogi szervezet digitális oknyomozó csoportja tavaly kezdett egy kutatásba, amely a sajtó és a közösségi média részéről bennünket érő durva, felkavaró hírek pszichológiai következményeivel foglalkozott. A csoport vezetője, Sam Dibberley a közelmúltban tette közzé a kutatás eredményeit és a hatékony megoldásokat. A tanulmány lényege, hogy a háborús helyszínekről, merényletekről és tragédiákról tudósító újságírók, de a tévénézők, újságolvasók, vagyis a hírfogyasztók is másodlagos traumát élnek át. Nem ugyanolyan súlyút, mint az események áldozatai, de elég komolyat ahhoz, hogy a látottak, hallottak hosszú időre meghatározzák a kedélyállapotukat.

Az említett tanulmány szerint mindez ellen csak egyfajta módon lehet védekezni: ha lélekben felkészülünk arra, hogy felkavaró eseményekkel szembesülünk, és ha beismerjük magunk előtt, hogy a tapasztaltak megérintettek, megrendítettek. Az, hogy milyen hatást gyakorolnak ránk a látottak, hallottak, olvasottak, nagyon egyéni. Valakinél egy lebombázott ház látványa vált ki stresszreakciót, másra a halottak vagy megerőszakolt nők száma hat, megint másnak egy szomorú gyermek tekintetét elkapó fotó ég be a tudatába.

A hatást természetesen fokozza, ha valakinek személyes kötődése van az eseményekhez – rokona, ismerőse él a háborús területen vagy a tragédia helyszínén, esetleg maga is onnan származik, de még az is elég, ha csak kirándult a környéken, mert ezáltal is fel tudja idézni a helyszíneket, az ott élő embereket. Nem elhanyagolható az a tényező sem, ha a történtek értelmezését illetően valaki folyamatos konfliktusban van a környezetével, például az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban azon vitatkoznak, hogy a NATO vagy Oroszország provokálta-e ki a fegyveres konfliktust, Oroszország agresszor, vagy az orosz nemzetiségű ukrán lakosságot szabadítja-e fel, Ukrajna jogosan követel több támogatást a Nyugattól, vagy a béke érdekében le kellene mondania a területeiről.

Halkítsuk le

Sam Dubberley szerint most az európai lakosság túlnyomó része, vagyis az a réteg, amely figyelemmel követi az aktuális eseményeket, másodlagos traumában él. Nem rá lőnek, nem az ő házát robbantják fel, nem éhezik és fázik, mégis folyamatosan azzal szembesül, hogy mindez vele is hamarosan megtörténhet. A hatást fokozza, hogy a médiában a háborús helyszínek képei vagy a gazdasági válságról szóló információk folyton ismétlődnek, így beleégnek az emberek tudatába. Ha mindezt személyes történetek támasztják alá, konkrét személyek beszélnek a veszteségeikről, a megrendülés és a stressz annál súlyosabb.

A legegyszerűbb védekezés természetesen az lenne, hogy az ember egyáltalán nem követi a híreket, de ez már nem életszerű. Mindenki tájékozott szeretne lenni, vagy ha nem, a hírek akkor is szembejönnek. A legfontosabb, amit a szakemberek szerint tehetünk, hogy legalább a hangot letekerjük, mert így máris a felére csökkentjük az érzelmi hatást. A közösségi oldalak követői például jól teszik, ha a mentális egészségük megőrzése érdekében kikapcsolják a hangot. Az is segít, ha a kép minél kisebb, vagy ha a felhasználó kikapcsolja a videófelvételek automatikus lejátszását.

A rossz hír megvár

Nem kell saját magunkat elárasztanunk negatív információkkal, már csak azért sem, mert az események kimenetelére semmilyen hatással nem lehetünk. Ellenkezőleg, ajánlott a távolságtartás, nyári szabadság idején például egyáltalán nem szükséges napi szinten követni a híreket. Úgyis folyton változnak, a régi bölcsesség szerint meg a rossz hír mindig megvár, a jó pedig mindig elér.

A közösségi oldalakon természetesen sokkal jobban ki vagyunk téve a szenzációhajhászatnak, mint korábban bármikor. Tüntetésekről, letartóztatásokról, brutalitásról, rasszista támadásokról és diszkriminációról, koronavírusos halálozási számokról, közúti balesetekről szóló információkkal bombáznak, és ezeket mi is terjesztjük tovább, mert a közösségi oldalak ideális teret biztosítanak bárkinek, hogy megossza a legfrissebb híreket vagy álhíreket. Katie Day Good, a Miami Egyetem stratégiaikommunikáció professzora szerint a közösségi oldalak érzéketlenné tehetnek a túl sok információ, a szövegkörnyezetéből kiragadott morzsák, álhírek és téves információk által. Ráadásul időnk sincs, hogy megemésszünk egy-egy történetet, mielőtt egy másikkal szembesülünk, így gyakran érezhetjük magunkat letaglózva, reménytelennek és tehetetlennek. „Ez tipikusan akkor történik, amikor bekapcsol a túlélési mechanizmusunk. Ha meg akarunk főzni egy békát, nem tesszük egyből a forrásban lévő vízbe, mert kiugrik belőle. Ám ha hideg vízbe rakjuk, és lassan melegítjük, a béka a helyén marad, mert nem veszi észre a fokozatos változást. Ez átvitt értelemben azt jelenti, hogy a soha nem látott mennyiségű rossz hír és az információkhoz való korlátlan hozzáférés elérte azt a mennyiséget, amikor már nem sokkoló többé egy újabb tragikus eset, a figyelmünk úgy siklik át egy következő krízisre, hogy nem vált ki belőlünk érzelmeket az előző eset sem.” De a közösségi oldalak híráradata nem csak azért aggasztó mert érzéketlenné tesz, hanem főleg azért, mert meg is betegít, véli Katie Day Good.

Doomscrollozás az élet megrontója

A doomscrollozás, vagyis a negatív hírek folyamatos követése áthuzalozza az agyat. Amikor rossz híreket olvasunk, bekapcsol a stresszreakció a szervezetünkben, adrenalin és kortizol hormon termelődik. Ha ez gyakran megtörténik, megtanítja az agyunknak, hogy folyamatosan a rossz híreket keressük. A traumatúlélőkhöz hasonlóan a doomscrollozók is hiperérzékennyé válnak, a külvilágban folyamatosan a veszélyre utaló jeleket figyelik, a negatív eseményeket kutatják és látják. Michal Patarák pszichiáter szerint az agyuk elkezd a világra úgy tekinteni, mintha veszélyes hely volna, ami a poszttraumás stressz szindróma egyik tünete. „Idegessé, birtoklóvá válhatnak, kizárnak másokat, és bezárkóznak. Az ilyen kommentelők gyakran olyanokat is írnak másoknak, amit való életben soha nem mondanának. Ha valaki ezt rendszeresen műveli, tompulhat az empátiája és a viselkedési kultúrája. A folyamatos doomscrollozás hangulatingadozást, étvágytalanságot, szív- és érrendszeri problémákat is okozhat. A gyűlölködő, tragikus vagy sötét kilátásokat ecsetelő tartalmak megemelik a szervezetben a stresszhormon szintjét, ami komoly hatással van az általános egészségi állapotunkra. Ez megnyilvánulhat pszichés változásokban, étvágytalanságban, alvásproblémákban, de a magas vérnyomás és más szív- és érrendszeri betegségek esélyét is növeli.

Nos, ennyit nem ér az egész, úgyhogy mindenki jobban teszi, ha a saját családjával és jólétével törődik, nem pedig a világ nagy problémáin őrlődik. Ha megtehetjük, segítsük a háborús menekülteket, adakozzunk a rászorulóknak, viseljünk maszkot, vigyázzunk egymásra, takarékoskodjunk, ahol lehet, és főleg fogadjuk el, hogy nem tudunk mindent befolyásolni.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/29. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene