A lányom, aki születése óta sok nyelv és kultúra mindennapos körforgásában él, nem értette ezt a jelzőt a magyar népmesében.

– Tudod, olyan ez, mint vannak az osztályodban, akik otthon szerbül beszélnek vagy angolul – kezdtem bele, de a keresztkérdésből azonnal éreztem, hogy a magyarázatom nem állja meg a helyét.

– Aki cigány, az más nyelven beszél? De akkor hogy értette meg magát a cigány üstfoltozó azon a piacon a mesében? Hogyan tudott szilvát venni? Ott nem magyarul beszélt az árusokkal?

– De igen – mondtam én. – Magyarul is beszélhetett, de tudhat a saját nyelvén is.

– De akkor mitől cigány a cigány?

Láttam, hogy itt nem lesz könnyű dolgom. Mégsem kezdhetek bele identitáselméletekbe és nyelvi kisebbségek definiálásába különböző kontextusokban, ahogy a szakmámból adódóan tettem volna.

De akkor milyen az, hogy cigány? Ők milyen országban laknak? A nyolcvanas évek Csehszlovákiájában, vagyis az akkori kislányok kis buborékjaiban milyen válaszok érkeztek ezekre a kérdésekre? Hogyan is lehetne azt elmesélni a mai kislányoknak? Hogyan lehet szavakba önteni azt, hogy gyakran attól cigány valaki, hogy a többség kiközösíti őt? Milyen az, cigánynak lenni manapság Dél-Szlovákiában? Mikor jön el az a pillanat, amikor az igazságtalanság beszéltetni kezd minket?

Tóth Erzsébet Fanni érző és értő írása elolvasható a már megvásárolható Vasárnapban!