Európai uniós támogatásból folytathatja az Érsekújvári járásban a vasúti szakaszok felújítását a Szlovák Vasúttársaság (ŽSR), amely több mint 73 millió eurót fordít erre a célra.
Korszerűbb közlekedés
Érsekújvár/Udvard. A nagyszabású felújítás keretében a Vágtornóc és Tardoskedd, valamint a Tótmegyer és Érsekújvár közti vasúti szakaszokat korszerűsítik és jut pénz a járási székhelyhez közeli Udvardon lévő vasútállomás felújítására. A közlekedésügyi tárca és a vasúttársaság múlt héten csütörtökön három szerződést írt alá a vissza nem térítendő támogatásról. Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) közlekedésügyi miniszter a szerződéskötés kapcsán úgy nyilatkozott az egyik közösségi oldalon közzétett videóban, hogy forradalmi változásról van szó, amelynek köszönhetően javulhat a közlekedés minősége. Ez az, amit tenni szeretnének, európai uniós forrásokból meríteni a vasúti hálózat felújítására, karbantartására. Jozef Veselka a Szlovák Vasúttársaság fejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesének elmondása szerint egyre több eséllyel pályázik a vasúttársaság, és jelentősnek nevezte a tervezett beruházást. A vasutasok 32,4 millió eurót a Vágtornóc és Tardoskedd közti, mintegy 10 kilométer hosszú vasúti szakaszon lévő két sínpár felújítására szánnak. Tótmegyer és Érsekújvár között mintegy 8 kilométeres szakasz van, ennek felújítására és a Lajoshalma (Ľudovítov) megálló korszerűsítésére 31,4 millió eurót fordítanak.
Létfontosságú szakasz
A teherszállítással foglalkozó Cargo vasúti társaság a tehervagonok zajának tompítására féktuskókat szereltet fel a vagonokra. Nyolc váltó lecserélésére, az udvardi vasútállomás korszerűsítésére 9,6 millió eurót fordítanak a támogatásból. A felújítást követően mindkét vasúti szakaszon gyorsabb lesz a közlekedés, a vonatok sebessége eléri az óránkénti 140 kilométeres sebességet.
Létfontosságú vasúti szakaszról van szó, amely kulcsfontosságú a nemzetközi vonatközlekedést és a teherforgalmat illetően is. Vágtornócnál, nem messze a vasútállomástól 2019 nyarán súlyos vonatbaleset történt, amikor több mint 24 órára le kellett állítani a vasúti forgalmat a Pozsony–Érsekújvár–Párkány nemzetközi vonalon. Akkor Vágtornóc előtt kisiklott egy tehervonat, és a baleset során megrongálódtak a vágányok. A Pozsony irányából Vágtornócra érkező Metropol gyorsvonat mozdonyvezetője időben észrevette a kisiklott tehervonat felől felszálló porfelhőt és azonnal fékezett. Akkor kijavították a vágányváltót és a vágányaljat, mert csak ezt követően tudták beállítani a váltók magasságát, illetve irányát. Nem kevés bonyodalmat okozott, hogy a vonatok csupán egy sínpáron, óránkénti 30 kilométeres sebességgel közlekedhettek. (szaz, webnoviny)