A kedvezőtlen időjárás ellenére nagy tömeg gyűlt össze az elnöki palota előtt a tegnapi kormányellenes tüntetésen, mely a Smer ellenzéki párt szervezésében zajlott.
Elsőként Marek Ťapák színész, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) egykori programigazgatója mondott beszédet, aki kritikával illette a kormányt, s lemondásra szólította fel a koalíciót. Hangsúlyozta, a kabinet tönkreteszi az országot, megkerüli a törvényeket és az emberek akaratával szembe megy. Judita Laššáková, akit a „jog népszerűsítőjeként” konferáltak fel, Zuzana Čaputová ellen hergelte a tömeget, mely skandálni kezdte: „szégyen-szégyen”. Robert Fico (Smer) néhány órával a tüntetés előtt megismételte, először a „polgári” részre kerül sor, 18 órától pedig a politikusok veszik át a szót. Megjegyezte, az összes ellenzéki párt meghívást kapott, s fejenként 10 percet tölthetnek a színpadon. „Azt vallom, hogy erős nyilvános nyomást kell gyakorolnunk az előrehozott választás megszervezésére, és félre kell tenni minden nézeteltérést” – áll a meghívóban.
A kormányellenes tüntetésen Ficón kívül Milan Uhrík (Republika) fasiszta képviselő, valamint Peter Marček oroszbarát exképviselő is felszólalt.
Fico követelte az előrehozott választásokat, a kormány azonnali lemondását, az alkotmány módosítását az előrehozott választások megtartása érdekében, valamint azt, hogy a köztársasági elnök „hagyjon fel a második népszavazás akadályozásával”.
A tüntetésen a Smer és Republika politikusai mellett részt vettek a Život párt képviselői, továbbá az SNS elnöke, Andrej Danko is megjelent.
A Smer szóvivője, Ján Mažgút által moderált rész során beszédet mondott még Michal Kotian, a Szlovákiai Nyugdíjas Egységszervezet (JDS) elnöke; Peter Paška galántai polgármester; Ingrid Vrkočová, az igazságügyi szakszervezet elnöke; Marián Greksa pedig énekelt.
(ba, denník n)