A Chelsea 1–1-es döntetlent játszott a vendég Manchester Uniteddel az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának rangadóján, szombaton.
A kiváló iramú és küzdelmes mérkőzésen Jorginho a 87. percben büntetőből szerzett vezetést a házigazdáknak, a vendégek a 94. percben Casemiro góljával egyenlítettek. Utóbbi ívelt fejesével szemben a gólvonal előtt két méterrel helyezkedő Kepa tehetetlen volt. A spanyol kapus csak beleérni tudott a labdába, amely a kapufáról perdült a gólvonal mögé, ahol aztán Kepa már csak késve kaparintotta meg.
A találkozón Raphaël Varane a második félidőben megsérült, és a 60. percben le kellett cserélni. Az MU világbajnok francia hátvédje percekig ült a gyepen, mielőtt elhagyta volna a játékteret.
A Chelsea továbbra is veretlen otthon, három győzelem mellett másodszor játszott döntetlent, a londoni Kékek minden versenysorozatot figyelembe véve nyolcmeccses veretlenségi szériában vannak. A Manchester Uniteddel szemben megvívott legutóbbi öt Premier League-találkozójuk pedig kivétel nélkül döntetlennel zárult, két 0–0-t három 1–1 követett.