A Denník N információi szerint Boris Kollár (Sme rodina) házelnök a Koalíciós Tanács hétfői ülésén kijelentette, ha a kormánynak nem sikerül megoldást találnia az orvosok követeléseire, a Sme rodina kilép a koalícióból.
„Igen, azt mondtam, hogy nem fogok egy olyan kormányban ülni, amely nem képes megoldani ezt a problémát, és nem tudja biztosítani az egészségügyi ellátást az állampolgárai számára” – erősítette meg Kollár a Denník N-nek.
A lapnak több forrás is megerősítette, hogy Kollár Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminisztertől azt követeli, szabadítson fel több anyagi forrást az orvosok bérének további emelésére, a helyzet mielőbbi megoldására.
Október elején 31 kórház több mint 2100 orvosa adta be a felmondását, ennek ideje két hét múlva lejár, a kormány pedig még mindig nem jutott egyezségre az orvosokkal – emlékeztet a Denník N.