Lučanský szerint nem lesz elég szakember az országos teszteléshez
Mészáros Richárd
2020. 10. 22., cs – 18:19
Lučanský szerint valóban jó ötlet elkülöníteni a fertőzötteket az egészségesektől. Azt mondta azonban, Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök nem győzte meg arról, hogy valóban ez a cél.
„Nem bízom abban, hogy ezt az országos akciót szervezetten le lehet lebonyolítani, és nem tudom elképzelni, hogy a tesztelőpontokon ne legyenek nagyobb fertőzésveszélynek kitéve az emberek, mint általában. Érdekelne, hogy a jelenlegi országos rendőr-főkapitány legalább megpróbálta-e elmagyarázni a központi válságstáb tagjainak, hogy ez az egész megvalósíthatatlan” – jegyezte meg.
A volt rendőrfőkapitány szerint azért kell most mindannyiunknak nagy árat fizetnünk, mert a kormány nyáron pihent. „A nyári hónapokban kellett volna szigorítani a határellenőrzéseket, kötelezővé tenni a tesztet és felkészíteni az egészségügyet. Vezetésem alatt a rendőrség készen állt erre, csak a parancsra várt, de az nem jött, mert a politikai elit nem látott rá okot” – szögezte le.
Az általános országos teszteléshez katonákra, rendőrökre, tűzoltókra és mentősökre is szükség lesz a mintavételi helyeken, de ennyi szakemberünk nincs. Ezenkívül a rendőröknek ellenőrizniük kellene majd azokat is, akik nem teszteltetik le magukat – közölte Milan Lučanský korábbi országos rendőr-főkapitány a közösségi hálón. Megjegyezte, nem tudja elképzelni, hogy ellenőrizni lehet, betartják-e az emberek a karantént.