Hazai magyar politikusaink közül csupán Simon Zsolt bírálta a külgazdasági és külügyminiszter találkozóját a két ellenzéki politikussal. A Szövetség vezetői viszont hallgattak, pedig többen nem is olyan régen szinte már gyűlölködve ostorozták Bugár Bélát és a Híd pártot, mert 2016 tavaszán kormánykoalícióra léptek a Smerrel és a Szlovák Nemzeti Párttal.

A visegrádi négyek keddi találkozóját követően a köztévé és -rádió munkatársának kérdésére Rastislav Káčer feldúltan keresgélte a diplomácia finomkodó szavait, miközben elmondta, hogy tömény itallal, méghozzá ginnel igyekezett megfékezni a vérnyomását, amely akkor szökött magasra, amikor tudomást szerzett erről a két találkozóról. Aztán leszedte a keresztvizet a Smer elnökéről, akit gerinctelennek minősített, bérmálkozott is, holott kommunistának vallotta magát. Utána kioktatta budapesti partnerét, hogy a szlovák kormánytagok sosem keresik fel hivatalos látogatásaik során a magyarországi ellenzék képviselőit. Dankóról nem tett említést. Mert ő már nem sok vizet zavar a hazai belpolitikában, legfeljebb – Roman Pataj szlovák publicista megfogalmazása szerint – Putyinék mostanság alvó ügynöke.

Szijjártó viszont azt válaszolta, hogy több mint nyolc esztendeje tárcavezető, de ilyen bírálat még sosem érte, mert a demokrácia értékrendje szerint nincs semmi kifogásolnivaló abban, ha bármelyik miniszter hivatalos külföldi látogatása során az adott ország ellenzéki politikusaival is tárgyalóasztalhoz ül. Ami elvben igaz, mégis érdemes megfontolni a Simon Zsolt pártelnök jegyezte Magyar Fórum sajtónyilatkozatát, amely rámutat, hogy a magyar külügyér azokkal állt szóba, akik meghurcolták és kiüldözték az országból Malina Hedviget, illetve megverették a DAC szurkolóit. Ez a találkozó azt is üzeni, hogy elfogadható az együttműködés a maffiaállam létrehozóival és működtetőivel – hangsúlyozza a dokumentum.

A Fico–Szijjártó eszmecsere értelme és célja leginkább a közös sajtótájékoztatójukon domborodott ki. Nemzeti közösségünk polgárainak nagy többsége valószínűleg nem értett egyet a magyar diplomácia vezetőjének azzal a kijelentésével, miszerint Robert Fico megérdemli a magyarok és Magyarország tiszteletét. A szlovák exkormányfő 2012-től – amikor személyesen először egyezkedett Orbán Viktorral – valóban támogatta a két szomszéd ország gazdasági együttműködésének növelését, új határátkelők megnyitását, az energiarendszerek összekötését. Ugyanakkor ő indítványozta a szlovákiai kettős állampolgárságot tiltó törvény gyorsított elfogadását. Svätopluk szobrának leleplezésekor a pozsonyi várban báránybőréből kibújva harsogta, hogy a morva fejedelem szlovák volt, a szlovákság szentje pedig nem István, hanem Cirill és Metód, holott közös történelmünk egyházi hagyományai ezt a kérdést is sokkal árnyaltabban ítélik meg.

Kizárt dolog, hogy minderről a magyar kabinet illetékes tagjai ne tudnának. Ám itt és most Orbán Viktor a felvidéki magyarság szempontjainál és érdekeinél, valamint a szlovákiai belpolitikai tényeknél sokkal fontosabbnak tartja, hogy Fico az ukrán–orosz háborúról ugyanúgy vélekedik, mint ő. A Smer elnöke nem támogatja a brüsszeli bürokratáknak a magyar kormányt érintő bírálatait, a Budapestet megillető uniós pénzek kifizetésének halogatását. Az is sokat nyom a latban, hogy a Smer elnöke a magyar miniszterelnökhöz hasonlóan is élesen bírálja az Egyesült Államok jelenlegi politikáját, vagyis szöges ellentétben áll Eduard Heger kabinetjének politikai irányvonalával.

Az elkövetkező napokban várhatóan tovább fokozódó hazai belpolitikai hullámverések moraja nyilván másfele tereli a keddi kellemetlen epizódot bírálók figyelmét. Ám még így sem érdektelen, főleg Budapesten és a Szövetség pozsonyi székházában okulni a történtekből.