Čaputová: Nem lehet csupán annyi a célunk, hogy az EU-s pénzt elköltsük
Hegedűs Norbert
2020. 07. 21., k – 11:27
A ország fejlesztésébe kell fektetni, amit majd az utánunk következő generációnak adunk át. Zuzana Čaputová köztársasági elnök ezt tartja a kormány és az egész lakosság legfontosabb feladatának. Ezt a közösségi hálón nyilatkozta, arra reagálva, hogy az EU elfogadta a költségvetést és az új típusú koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok megsegítésére szánt, a helyreállítást célzó pénzügyi csomagot.
„Örülök, hogy sikerült végre megállapodni, és hogy az EU egységes. Ez jó hír az EU stabilitásának szempontjából és egyúttal soha nem látott segítségnyújtás Szlovákiának” – mondta az államfő.
Hozzátette, ahhoz, hogy Szlovákia értelmesen használhassa fel a támogatást, „a legjobbaknak kell összedugniuk a fejüket és nagyon jó tervet kell kidolgozniuk”.
Szlovákia célja nem lehet csupán annyi, hogy elköltse az Európai Unió által folyósított pénzt.