Search by category:
Egyéb kategória

GALÉRIA: Három csoport is tüntetett a kassai sétányon

GALÉRIA: Három csoport is tüntetett a kassai sétányon
Hegedűs Norbert
2021. 09. 01., sze – 17:54

2021. szeptember 1., szerda – 17:54
Friss ikon
Off

Törzs

Mi kassaiak elutasítjuk az olyasfajta viselkedést, amelynek a hetekkel ezelőtt Pozsonyban sorra került tüntetésen lehettünk szemtanúi, s mindenkit arra kérünk, hogy a törvényeket betartva, békésen adjanak hangot egyet nem értésüknek. Köszönjük az emberek együttműködését“ – hívta fel a járókelők figyelmét az Alkotmánybíróság közelében összegyűlt tüntetők csoportja.

Mivel az Alkotmánybíróság előtti területet a rendőrség már a kora délelőtti órákban teljesen lezárta, a Smeresek a pestisszobor melletti téren gyűltek össze, ahol Robert Fico, a Smer pártelnöke a smeres képviselőkkel karöltve lépett fel a pódiumra és tartott beszédet.

Ezzel egyidőben a Kotlebától távozó képviselők és az őket támogatók annál az Alsókapunál található emelvénynél gyülekeztek, amelynek közelében ma délelőtt valaki sállal átkötötte az ott található kassai angyal szemeit.

„Felháborító azt látni, hogy a politikai pártok az Alkotmány ünnepével próbálnak visszaélni. Csak a rosszat, az erőszakot hirdetik, mellyel elsősorban a társadalmat próbálják megosztani. Szeptember első napja nem az erőszakról kellene hogy szóljon, hanem a demokrácia ünnepléséről“ – mondták a Nyitott Kassa nevű szervezet aktivistái, akik elmondásuk szerint jelenlétükkel egyetlen politikai pártot sem képviselnek.

A három részben zajló tüntetésen ottlétünk során nem történt különösebb kihágás, a helyszínen tartózkodó rendőrök mindösze egy-két bekiabálót szólítottak fel, hogy távozzanak.

GALÉRIA: Három csoport is tüntetett a kassai sétányon
2021. 09. 01., sze – 17:58
Hegedűs Norbert
Gallery images

Leírás

Németi Róbert felvételei

Bevezető
Kassa |

Az Alkotmány napján az ország második legnagyobb városának sétányán is tüntetések sorára kerítettek sort. Míg az Alkotmánybíróság közelében a Fico-ellenes aktivisták hangoztatták üzenetüket, a Fő utca közepén a Smer támogatói gyűltek össze, a sétány túlsó végén található Alsókapunál pedig a Kotlebától távozó képviselők demonstráltak. A rend fenntartása érdekében a rendőrség az Alkotmánybíróság épülete környékét már kora délután elbarikádozta.

Település / hely
Kassa

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Németi Róbert

Read More

Post Comment