Search by category:
Egyéb kategória

Marco Rossi: Nem szabad teret adni a félelemnek az angolok ellen

Marco Rossi: Nem szabad teret adni a félelemnek az angolok ellen
Mészáros György
2021. 09. 01., sze – 18:04

2021. szeptember 2., csütörtök – 18:17
Friss ikon
Off

Törzs

Mindkét gárda számára alapvetően jól sikerült a nyári Európa-bajnokság, még ha az kissé fájdalmas véget is ért. A magyarok ugyan két pontot szereztek a halálcsoportban a németek és a világbajnok franciák ellen, de a címvédő portugáloknak is méltó ellenfelei voltak, ugyanakkor mindössze néhány percen múlt a továbbjutás, ami némi keserűséget okozott a játékosoknak. A szigetországiak pedig történetük során először bejutottak a kontinenstorna fináléjába, ott viszont hazai pályán 11-esekkel alulmaradtak az olaszokkal szemben. A válogatottak jó formáját mutatja, hogy az angolok 13 találkozó óta veretlenek, míg a magyarok legutóbbi 14 meccsükből csupán egyet vesztettek el.

Nagy Ádám nélkül

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese nemcsak azért reménykedhet bravúros pontszerzésben, mert bebizonyította, a világ legjobbjaival is felveszi küzdelmet, hanem azért is, mert az Eb-hez képest mindenképpen erősödött azzal, hogy a nemzeti csapat legértékesebb játékosa, Szoboszlai Dominik felépült sérüléséből. Emellett Sallói Dániel bombaformában futballozik az amerikai bajnokságban, de az új idényben már szintén szerzett gólt Sallai Roland, Schäfer András és a csapatkapitány Szalai Ádám is. Ami komoly fejtörést okozhat az olasz szakvezetőnek, hogy kivel helyettesítse az eltiltott Nagy Ádámot.

„Sosem könnyű megjósolni előre, hogy milyen fordulatokat tartogat számunkra az adott mérkőzés. Igyekszünk a legjobb tudásunk szerint felkészülni az angolokra, van már tapasztalatunk arról bőven, hogy milyen a papíron erősebb ellenfelek ellen játszani, s milyen nehézségekkel nézhetünk szembe. Taktikailag mindenképpen összeszedetten kell a pályára lépnünk, és nagyon fontos, hogy ne adjunk teret a félelemnek, még ha tudatában is vagyunk annak, hogy milyen erős az ellenfelünk. Ha csapatként tudunk dolgozni, akkor, ahogy az elmúlt tizenhat meccsünkön is láthattuk, képesek vagyunk bármire.

Nehéz teszt

„Ha időt és területet hagyunk az ellenfélnek, türelmesen építi a támadásokat, ám ha beszorítjuk, akkor olyan védelemmel találjuk szemben magunkat, amely az Eb-n a portugál, a német, valamint a francia válogatottnak is gondot okozott – mondta az online sajtótájékoztatón az angolok szövetségi kapitánya Gareth Southgate. – Mentális és fizikai szempontból is nehéz teszt vár ránk, ezúttal a hatvanezres tömeg a vetélytársat segíti majd, és az Eb-vel ellentétben most nem volt több mint két hetünk arra, hogy megfelelő szintre hozzuk a labdarúgókat. A nyári tornán mindenki láthatta, milyen játékra képes a magyar válogatott, nem véletlenül áll a selejtezőcsoport második helyén, senki sem számíthat könnyű kilencven percre. Azt nem tudom, hogy csütörtök este játsszuk-e a legnehezebb meccsünket a csoportban, biztos vagyok benne, hogy Lengyelországban is megizzadunk, de a kvalifikáció szempontjából mindkét meccs döntő lehet. Hazai pályán mindig kötelező a győzelem, de ha idegenben is begyűjtenénk a három pontot, teljes mértékben a saját kezünkbe vennénk a sorsunkat.” 

Számolgatás

Amennyiben az esélyesebb angolok begyűjtik a 3 pontot a telt házas Puskás Arénában, akkor komoly lépéselőnybe kerülnek a vb-részvételt jelentő első hely megszerzésében, a magyarok pedig – a csoport többi eredményétől függően – visszacsúszhatnak a harmadik pozícióba. A döntetlennel ugyanakkor nyílt maradna a küzdelem, mert ugyanúgy mindössze két pont lenne a különbség az angolok és a magyarok között, mint eddig, egyúttal az lehetőséget adna a lengyelek és albánok számára a felzárkózásra. A hazai győzelem viszont azt eredményezné, hogy a magyar válogatott átvenné a vezetést a csoport élén.
A csoportból az első helyezett jut ki a 2022-es, katari vb-re, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. A magyar válogatottnak a pótselejtezőre még akkor is van esélye, ha a második helyet sem sikerül megszereznie, mivel tavaly ősszel megnyerte a kvartettjét a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Az NL-ből ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó helyekért.

(nso, MTI)

Bevezető

A magyar labdarúgó-válogatott ma (20.45) Anglia ellen folytatja a világbajnoki selejtezősorozatot. A Puskás Arénában telt ház előtt lépnek pályára a csapatok, egy esetleg győzelemmel a magyarok az I csoport élére állhatnának.
 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Read More

Post Comment