Ismerkednek a déli vonalra kiírt pályázattal
Ibos Emese
2020. 07. 22., sze – 18:32

A közlekedési minisztérium a tavalyi eljárás kudarca után a hét elején hirdetett új pályázatot a déli vasúti vonal üzemeltetésére. A tárca tájékoztatása szerint a liberalizáció keretében kiírt verseny nyertese 2023-tól tíz évig gondoskodhat a közlekedésről a szakaszon.
Andrej Doležal közlekedési miniszter leszögezte, céljuk, hogy minél több vállalat bekapcsolódjon az átlátható versenybe. A korábban meghirdetett pályázatra öt közlekedési cég jelentkezett, ketten kifogásolták a feltételeket, végül eredményhirdetés nélkül zárták le a versenyt. Az új pályázatban több szempont szerint értékelik az ajánlatokat, de a megbízás teljesítésére is több időt kap a sikeres pályázó.
„A RegioJet tájékozódik az új pályázati kör feltételeiről, és később döntünk arról, hogy részt veszünk-e a versenyenˮ – mondta Aleš Ondrůj, a vonalon jelenleg közlekedő cseh magán közlekedési társaság szóvivője. Tomáš Kováč, a ZSSK szóvivője elmondta, ők is a pályázat feltételeivel ismerkednek, valószínű, hogy jelentkeznek a pályázatra.
A feltételek szerint 2023 januárjában indulhatnak el az új társaság szerelvényei, a RegioJet szerződése idén decemberben lejár. A tárca külföldi vállalatokkal is tárgyal arról, hogy a köztes időszakban ki üzemelteti majd a vonalat. A RegioJet azt állítja, nincsenek új információik a tárgyalásokról. Ondrůj szerint a közlekedési minisztériumnál van a labda. „Egyelőre csak annyi biztos, hogy a RegioJet szerelvényei december 13-ig szállítják az utasokat Pozsony és Komárom között” – zárta a szóvivő.
A RegioJet és a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) is mérlegeli, hogy jelentkezik-e a Pozsony–Dunaszerdahely– Komárom vasútvonalra meghirdetett új pályázatra.