Hírkereső

Halogatni nem szép dolog (hazudni, lopni csúnya). Ezenkívül egészségtelen is. Fokozza a stresszt, rombolja a morált, megrendíti az önbecsülést, márpedig a jól végzett munka alapja az egészséges önbecsülés. Illetve a tervezés, a jó kommunikáció, a tudás (rágugliztam). Szóval ezt most azért írom, mert egyrészt ide illik, másrészt feltétlenül szükséges kibővíteni az internetes böngészők kínálta találatokat e téren; siralmas, hogy milyen kevés adat ugrott ki „a jól végzett munkára”. Ezzel szemben a halogatásra sokkal több találatom volt. És ha már csinálunk valamit, hát csináljuk jól, elmerülök a halogatás internetes irodalmában – hátha halogatással is eljuthatok a jól végzett munka öröméig.

Sosem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű téma a halogatás. Igazi sztár. Még Twitter-oldala is van (nekem nincs, hát nem nézem meg). Komoly internetes tanácsadás épül rá, tippek garmadára támaszkodhat az ember, ha meg akar küzdeni vele. Megtudom, hogy lánykori nevén prokrasztinációnak szólítják, nem összekeverendő a lustasággal (ez megnyugtat), vannak lélektani, szociológiai és pedagógiai vonatkozásai (naná, miért pont ennek ne?), hogy a túl sok munka is kiválthatja (aha! sőt: ahá!), és vannak praktikák, amelyekkel legyőzhető (vedd varangyosbéka szemét, fekete macska bajszát, zúzd porrá, keverd össze, pökj rá, ásd el teliholdkor a keresztútnál…).

Az első találat azonban meglep. Illusztráció is van a sajátos grammatikával megírt szöveghez, egy japán üzletember hajtogat papírrepülőt az aktákkal (nevezzük így, olyan kellemesen hivatalos csengése van a szónak) elárasztott íróasztala mögött. Komolyan, emberek, egy világ dől össze bennem, én még azt tanultam, hogy a japán szorgalmas, pontos, fegyelmezett nép. Nesze neked nemzeti sztereotípia. Persze, biztosan ez is újabb ékes példája oktatásügyünk színvonaltalanságának. (Egy pillanatra felmerül bennem, hogy beszállok a másramutogatós-bizniszbe és közzé teszek egy bejegyzést, amelyben az egyetemeket teszem felelőssé ezért is, de gondolom, valaki már biztosan megtette.)

Apropó, sajátos grammatika. Ezt is most értem meg. Eddig azt hittem, a furcsa mondatok a gépi fordítás következményei. Vagy, hogy számos nem anyanyelvi beszélő érzi hirtelen úgy, hogy a magyar az egyedüli nyelv, amely alkalmas az abszolút igazság kinyilatkoztatására, afféle profán(izált) lingua sacraként. Vagy – gondoltam – megint rosszul állítottam be valamit, így minden internetes találatot fordításban jelenít meg nekem a keresőm. De most végre lehullott a hályog a szememről. Nem a gépi fordítás, nem szakadár nyelvészek titkos földalatti csoportja és nem is a saját technikai melléfogásaim – egy krónikus halogató áll a furcsa mondatok mögött. Valaki, aki az utolsó utáni pillanatra hagyta a cikk (lelki tanácsadás, népjóléti tanulmány, maja horoszkóp, maja horoszkópon alapuló lelki tanácsadás, maja horoszkópon alapuló népjóléti tanulmány) megírását.

Nem gondoltam, hogy ennyi embert foglalkoztat a halogatás, sem azt, hogy ennyi mindenkit megihletett. Majdnem olyan terjedelmes az irodalma, mint – mondjuk – a szerelemnek. (Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, jé, és ül a folytatás is, fájása édes, hadd fájjon, hagyom…). S mint a szerelem, a halogatás is (úgy tűnik) örök, mikor azt gondolnánk, leszámoltunk vele, egyszer csak újra felbukkan. Jól megkeseríti az ember életét. Emlékszünk, ugye, a kollégiumi latolgatásokra: ha holnap elkezdek tanulni, akkor napi 30 oldalt kell átvennem. Majd ugyanez, egy hét elteltével: ha nekiülök hatkor és nem fekszem le, reggelig elolvasom.  És: soha többet. És: most aztán tényleg, soha többet.

A halogatás megfoszt a józan ítélőképességtől (á, van még időm), szétcincálja a családi életet (nem, ma nem lehet, még meg kell csinálnom…), elszakít a barátainktól (nem, ma nem lehet, még meg kell csinálnom…) és felszámolja a szabadidőnket (ad notam előző két zárójeles magyarázkodás). Elveszi a józan eszünket (ha kijön a pasziánsz, akkor megírom határidőig a jelentést), ezoterikus síkokra terel (a Mars és a Vénusz együttállása miatt ma éjfélig garantáltan befejezem), és határozottan bevonzza a vudut (vajon, ha feláldozom a szomszéd fekete kakasát, elkészülök időben?). Szóval, érdemes megszívlelni a profik tanácsait, és hét (négy, kilenc vagy öt) lépésben leküzdeni a halogatás kényszerét. (Mondja, kedves Guillotin, elkészült már a törvényjavaslata? Nem?! Mondja, mégis hogy alapozzuk így meg a szép új jövőt?!)

Van persze, akinél a halogatás életforma. Nem azért halogat, mert döntésképtelen vagy, mert nincs tisztában végzett munkája fontosságával és az emberiség jólétére gyakorolt hatásával (most komolyan?!), hanem mert valahol legbelül, ahol a lényeges döntések és a mesék születnek, nem készült még el azzal, amit meg kell csinálnia. Mi, kedves barátaim, nem halogatunk. Mi – így élünk.