VIDEÓ: Így készült a rétes a Határtalan Kemencék fesztiválon, Alszószeliben
Macsicza Mark
2020. 08. 07., p – 17:16

Alsószeli több mint harminc éve ápol testvértelepülési kapcsolatot Pannonhalmával. Legutóbbi közös projektjük a közösségi kemencék építése volt, amely az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program pályázata keretében valósult meg. Pénteken, augusztus 7-én 13:00 órakor tartották a kemencék ünnepélyes átadását, majd délután lepénysütő- és réteshúzó tanfolyamot szerveztek. A rendezvény célja a közösségépítésen túl a helyi hagyományok megélése, továbbadása, a népi mesterségek újratanítása a fiatalabb korosztályok számára. Ezt szeretnék mindkét településen elősegíteni, megvalósítani. Szombaton, augusztus 8-án délelőtt tartják a hagyományos gulyásfőző versenyt. Délután 15:00 órától zajlik a verseny kiértékelése, majd színes kulturális programmal várják a látogatókat.
A nagy érdeklődésre való tekintettel két csoportban folyt a tanfolyam, amíg az egyik, nagyjából 20 fős csapat a kultúrházban a réteskészítést tanulta, addig az udvaron épített kemencék mellett, a hozzá tartozó teraszon a lepény készítésével ismerkedhetett a másik 20 fős csapat. A rétest almával, mákkal, rebarbarával, túróval ízesítették, a tanfolyamot a Csemadok Sárosfai Alapszervezetének tagjai vezették. A lepényből sós (tejfölös, szalonnás) és édes (mákos, barackos, szilvás) is készült, a helyi Franciszti Erzsébet vezetésével. A kemencében csülök, mellette marhagulyás is készült vendégeknek, amit jófajta borokkal tudtak fogyasztani. A fesztivál szombaton folytatódik.
9:00 – 15:00 Malacsütés kemencében
10:00 – 15:00 Gulyásfőző verseny
15:00 – 16:00 A sült malac felvágása, a gulyásfőző verseny kiértékelése
16:00 – 17:00 Óvodások és iskolások műsora
17:00 – 17:45 Solymászbemutató Pannonhalmáról
17:45 – 19:00 Népzenei program: Varsás Néptácegyüttes, Bendő Zenekar, Dió Héj Citerazenekar
19:00 – 20:30 Black&White együttes koncertje
21:00 – 23:30 Táncmulatság a Melody 2 Együttessel
Kétnapos gasztro- és kulturális fesztivál zajlik a hétvégén a településen. Pénteken a közösségi kemencék ünnepélyes átadása után lepénysütő és réteshúzó tanfolyam, szombaton gulyásfőző verseny, malacsütés kulturális programokkal színesítve.