BARANGOLÓ: Lévai magyar anziksz várképpel és kilátóval
Száz Ildikó
2020. 08. 16., v – 11:57
Lévához idő, türelem, megértés kell, csak akkor tárja ki szívét az a város, ahová Krisztus előtt úgy 300 táján megérkeztek a La Téne, azaz késő vaskori kultúrkörbe tartozó földműves, iparos, kereskedő és nem utolsósorban életművész kelták. Temetkezési helyüket 2005-ben tárták fel a Kaufland üzletközpont építésekor.
Ott terem a vár
Miután a vasúti felüljáró felújítását még mindig nem fejezték be, az este említett söröző feletti panzióból jobb, ha gyalogszerrel indulunk útnak a városháza történelmi épülete, díszes kapuja felől, áthaladva a Hősök terén. Nagy hőségben enyhet nyújthat a kőburkolat alól időnként feltörő, rejtett szökőkút vízpermete.
Néhány utcányira található a zsinagóga épülete, ahol augusztus végéig Eva Gogová és Daniela Hrotková amatőr képzőművészek alkotásai láthatók. Majd feltűnnek az ódon lévai várfalak.
A 13. század közepe táján emelt vár számos titkot rejt, hiteles kaput nyit a múltba. A vár 1560-ban lett Dobó Istváné, aki várkastélyt építtetett a vaskos falak alá. Most a megyei fenntartású Barsi Múzeum állandó és időszakos tárlatait látogathatjuk a termekben, betekintést nyerve a város és a régió múltjába. Nécsey József verebélyi postamesternek köszönhető a múzeum létrejötte, aki 1927-ben a városnak ajándékozta terjedelmes, régészeti emlékekből, néprajzi tárgyakból álló gyűjteményét. Szemet gyönyörködtető a Kapitány-épület. A szabadtéri színpadon szombatonként 21 órától filmeket vetítenek egész nyáron. Régi, patinás gyógyszertárat is találunk a múzeumban, herbáriumot és izgalmas természetrajzi, numizmatikai gyűjteményt.
Néhány régi házon még akadnak magyar feliratok Léván.
Megtekinthetjük I. Koháry Istvánnak, Hont vármegye főispánjának, valamint Kittenberger Kálmán magyar Afrika-kutató, zoológus, tanár, vadász és természettudományi író mellszobrát, aki 1881-ben született Léván. Az időutazás során kicsit elfelejthetjük, hogy Léván már csak a lakosok kilenc százaléka vallja magát magyarnak, és alig akad magyar felirat a városban.
Gondolati emléktáblák
A Reviczky Polgári Társulás és a Csemadok helyi alapszervezetének székháza egy utcában található, közel a város központjához.
A szervezetek a magyarság számarányának csökkenése ellenére sem hagytak fel az értékmentő munkával. A Reviczky Társulás tagjai bonyolult eljárásként élték meg, ha egy megyei, vagy városi, esetleg magántulajdonban lévő épületre emléktábla kihelyezését kérelmezték, ezért a Reviczky-ház csarnokában úgynevezett gondolati táblákat tettek ki számos jeles magyar személyiség tiszteletére. Például Dobó István egri hősnek, a lévai vár és uradalom tulajdonosának helyeztek ki ilyen táblát, holott a barsi főispán emléktáblája a várban lévő múzeum falára is kerülhetne. Balassa Menyhért táblája, akinek vezetésével kiűzték a török sereget a városból, a Balassa-kapun kaphatna helyet. A Reviczky-tábla az egykori fiúiskola helyén lévő épület falára kerülhetne. 2015-ben Reviczky Gyula költő születésének 160. évfordulójára emlékeztek a róla elnevezett társulás tagjai egy ilyen gondolati táblával. A helyiek és a várost szívükbe zárók örömmel fogadták Novák Margaréta történész Léva című kiadványát, a magyar útikalauzt. Némi előrelépésnek tekinthető az is a városban, hogy népszerűek a Reviczky-házban tartott magyar nyelvtanfolyamok a vegyes házasságban élők, illetve a vállalkozók körében. A 34 évesen elhunyt, vitkóci születésű Reviczky Gyula irodalmár néhány esztendőt töltött el Léván, itt kezdett elemi iskolába járni, majd Pozsonyban folytatta tanulmányait. Gazdag életművet hagyott hátra, a Reviczky-házban tavaly leplezték le a mellszobrát.
Aki szeretné megtekinteni a gondolati emléktáblákat, jobb, ha nyári szünidőben időpontot egyeztet a Reviczky-ház szervezőivel a 036/631 3818-as telefonszámon.
Gondolati táblák a Reviczky-házban.
Kilátók, kirándulóhelyek
Hosszasan bolyonghatnánk még Léva kis utcácskáiban, múltidéző, emlékező séta gyanánt betérhetnénk a sírkertbe is, ahol még számos magyar feliratot találnánk. E helyett késő nyári, kora őszi sétát is tehetünk a felújított Kálváriára, annak kilátójába, vagy ellátogathatunk a Siklós-kilátóhoz.
A kálvárián a rozsdamentes acélkeresztet 2010-ben állították fel, a domb környékét évek óta önkéntesek gondozzák. Kiásták a kápolna maradványait, láthatóvá váltak a körvonalai, és 2008-ban adták át a mintegy 200 méter hosszú keresztutat. A stációkat az ipolysági Kutak Adrienn keramikus készítette, és Ján Frtús építész tervei alapján készült a Szentkereszt-kápolna, mely a 18. század második felében emelt kistemplom alapjaira épült. A tanösvényeket, a pihenőhelyeket később építették.
A kilátóba vasárnaponként 14 és 16 óra között látogathatnak el a kirándulók. A Siklós-hegy is érdekes látnivalóval szolgál és bármikor látogatható. A hely Vámosladány felől közelíthető meg, bennünket a kedves helyi lakosok igazítottak útba. Az itt található sziklákon nyáron akácillat és fenséges kilátás bódítja a látogatót. A kora ősszel érkezőket a kései napsugarak és a vegyes erdő káprázatos színei kényeztetik. 1960-ban emelték a húsz méter magas vasbeton emlékművet Lévától mintegy öt kilométerre azon a magaslati ponton, ahol a második világháború idején három hónapon át katonai megfigyelőpont működött. Tájékoztató táblák vannak a környék növény- és állatvilágáról, és szalonnát is süthetünk a parkolóhoz közeli tábortűznél. Visszatérve a városba érdemes elsétálni a lévai parkba, a sétányon szabadtéri koncerteket adnak vasárnaponként 18 órától. Szökőkút, nemrég felújított hűsölő és játszótér teszi hangulatossá a sétát.
Ebben a városban született Szepesi Imre nyelvész, Kereskényi Gyula régész, történész, Agárdi László irodalomtörténész, piarista pap és Kittenberger Kálmán Afrikakutató, akinek a mellszobrát megcsodálhattuk a vár alatti múzeumban, és itt született Grendel Lajos Kossuth-díjas író, akit olykor-olykor a város lakosai is inspiráltak egy-egy történet megírására.
Érdemes ellátogatni a Siklós-hegyi kilátóhoz.
- Zsinagóga, nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 9-től 17 óráig, szombaton és vasárnap 11-től 16 óráig. Jelenleg Eva Gogová és Daniela Hrtková amatőr festőművészek kiállítása látható augusztus végéig. Belépőjegy felnőtteknek 50 cent, gyerekek és nyugdíjasok 20 cent.
- Barsi Múzeum, nyitvatartási idő: Hétfőtől péntekig 9-től 18 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig. Belépőjegy felnőtteknek 2 euró, gyerekeknek 1 euró.
- Nyári kiállítások a Barsi Múzeumban: Merkúr interaktív játék kiállítás a Dobó-kastélyban. Drótosok alkotásainak bemutatója, látható a Tupolev TU–154M típusú repülőgép és más járművek drótból hajtogatott makettjei.
- Koncertek a sétányon: Ingyenes szabadtéri koncertek az M. R. Štefánik parkban, minden vasárnap 18 órától. Augusztus 23-án Maroš Bango és Alexandra Bangová. Augusztus 30án a Rikkoň népi zenekar.
Úgy kellene ellátogatni Lévára, mintha egy különös regény főhőseként vándorolnánk végig az utcákon, éjszaka fáradtan megérkezve, lerogyva a csaknem hajnalig nyitva tartó kis panzió füstös kerti sörözőjében. Nem ajánlott munkanapon érkezni, és átrohanni a folytonos átépítés alatt álló, kerülő utakkal megtűzdelt városon. Mindez akár kedvét is szeghetné a Léva hangulatát megélni óhajtó látogatónak.