A második delegációban is van fertőzött, elmarad a Slovan BL-selejtezője
Lencsés Zoltán
2020. 08. 21., p – 16:47

Az eredetileg szerdára kiírt mérkőzést még kedden elhalasztották, mert a megérkezés után pozitív lett a Slovan egyik fizioterapeutájának a koronavírustesztje. A feröeriek ekkor választás elé állították a szlovák bajnok küldöttségét: vagy karanténba vonulnak, vagy ugyanazzal a géppel hazautaznak. Végül az UEFA közbeszólt, és péntekre halasztotta a meccset.
A Slovan gyorsan mozgosított, és csütörtökön újabb 16 játékos (köztük 9 ifista) repült el Pozsonyból Németh Szilárd másodedzővel együtt a Feröer-szigetekre, arra az esetre, ha az első géppel érkezőknek karanténban kell maradniuk.
A második csapat idehaza átesett egy tesztelésen, amely során nem találtak pozitív esetet, de az érkezés utáni tesztelésen a feröeriek egy meg nem nevezett személynél már kimutatták a fertőzést.
A feröeriek arról számoltak be, hogy a Slovan elutasította a tesztelés eredményét, amit egy helyi cég, a Thetis végzett. A szlovák bajnok egyúttal kifogásolta, hogy a teszteredmények a vártnál később érkeztek meg, így a csütörtökön érkezett második csapat nem tudott edzésbe állni.
„A feröeriek mindent elkövetnek azért, hogy ne legyen meccsˮ – mondta az RTVS érdeklődésére ifj. Ivan Kmotrík klubigazgató.
Az UEFA várhatóan hamarosan bejelenti, hogy a Klaksvík játék nélkül továbbjutott, és így a második selejtezőfordulóban a feröeri csapat lesz a svájci Young Boys ellenfele.
A feröeri médiumok pénteken arról számoltak be, hogy a Slovan csütörtökön érkezett második csapatában is találtak egy koronavírus-fertőzötett, így a ma esti Klaksvík–Slovan BL-selejtezőt nem rendezik meg.