Hírkereső

Nagyon erős volt a debütálásod 2015-ben. Tudom, közhelyesen hangzik, de a Mary Joe egy nyugat-európai énekes előadásában világszerte tarolt volna.

Könnyen lehet. Nagyon szeretem ezt a zeneszámot. Furcsa, de mindenkinek tetszett. Pedig szembement az összes trenddel, egy rétegzenei dal, bluesos, countrys alapokon. Szóval nehéz pályán indult. Ritkán fordul elő, hogy ami ennyire nem divatos, ekkorát robbanjon. A magyar piacon nem könnyű labdába rúgni angol nyelvű szerzeménnyel, idehaza sokan nem is tudják, hogy ezt én éneklem.

A nemzetközi zenei színtérről érkeztek visszajelzések, felkérések a dallal kapcsolatban?

Igen. Nagy-Britanniából is megkerestek, ám egy nemzetközi karrier beindításához sok pénz kell, s ezt az akkori menedzsmentem nem tudta bevállalni. Ráadásul a vezető piacokon másképpen működik a zeneipar, mint nálunk, más a mechanizmus. Nem egy dalban gondolkodnak. Mondták, hogy szuper a Mary Joe, de kell még három-négy hasonló kvalitású. Kijelölnek egy időszakot, amely alatt felépítik az előadót, aki fokozatosan leigázza a világot. Így futott be Lady Gaga, Sam Smith vagy Ed Sheeran is. Megjelent három-négy daluk, s amikor már azt hittük, hogy nincs tovább, kijöttek egy következővel, amely mindegyiknél jobb volt, és nagyobb sláger lett.

Eddigi pályafutásod mennyire volt megtervezve? Gondolom, közrejátszottak a véletlenek is.

Azzal nem számolhattam, hogy a tehetségkutatóból a negyedik helyen kikerülve megtalál egy Mary Joe kaliberű dal. Ez szerencsés véletlen és óriási ajándék. Hiszem, hogy a sikeréhez én magam is kellettem, a népszerűségét annak is köszönheti, hogy én adtam elő. A következő nagy durranás a Pioneer volt. Akkortájt még nem tudtam dalban gondolkodni, csak az atmoszférát éreztem, és azt, hogy mit szeretnék közölni. Rátaláltam Szabó Zé zeneszerzőre, akivel egy rugóra jár az agyunk, ő adja, ami belőlem hiányzik. Érzéseket, érzelmeket festettem le neki, s egyből tudta, hogy ezeket hangzásban hogyan kell megteremteni. A Pioneer a koncertek csúcspontja, büszke vagyok rá, függetlenül attól, hogyan szerepelt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Egyik dalra sem cserélném el azok közül, amelyek előtte végeztek, pedig volt belőle jó néhány.

Téged nyugodt, megfontolt embernek ismerünk, az eredményhirdetés után viszont nem rejtetted véka alá a csalódottságodat.

Nincs olyan ember a földön, aki örülne egy tizenkilencedik helynek. Aki megelégszik ennyivel, annak önértékelési gondjai vannak. Stockholmban, az utolsó napokban már feszült voltam, mert láttam, mi zajlik körülöttem. Mivel sportolónak készültem, úgy éreztem, ez soha vissza nem térő alkalom, kétszer három percig én voltam Magyarország, a feltételek azonban nem voltak megfelelőek. Szó sincs arról, hogy nyernünk kellett volna, de hogy nem a tizenkilencedik legjobb dalunk volt, az biztos. Az élményt, az eufóriát, amit a színpadon átéltem, nem vehetik el tőlem, a helyezés viszont életem végéig csalódás marad.

Az előadó, ha egyre jobban belát a kulisszák mögé, nem ábrándul ki? Hiszen, ahogy mondtad, a nemzetközi siker is csak pénzkérdés.

Sarkítva ez igaz. Van egy jó barátom a szakmában, aki jóval közelebb áll a nemzetközi sikerhez, mint én, mert dolgozik rajta, több produkcióban is szerepelt már, hónapig az USA-ban építette a kapcsolatait. Ő is megerősítette, hogy rengeteg pénz kell hozzá, de a kiindulópont mindig a tehetség. Ez az origó, ha valaki világviszonylatban kíván érvényesülni.

A Mary Joe után miért tértél egy populárisabb zenei útra?

A Mary Joe számomra a százas skálán, mivel tökéletes dal nincs, kilencvenkilences. Tudtuk, hogy felesleges ezt másolni, egy hasonlóval előrukkolni. Az utóbbi dalaim talán populárisabbak, de a koncertjeimen változatlanul a blues-rock az irányadó. Ez az én utam. Ugyanolyan hiba lett volna megírni egy második Mary Joe-t, mintha a 2016-os győzelmem után a következő évben újra elindultam volna A Dalban. Mert kizártnak tartottam a duplázást.

Szereplőként valóban nem indultál, viszont az egyik műsorvezetője lettél.

Nem az én ötletem volt, felkértek rá. Már korábban is mondták, hogy szeretnek velem forgatni, mert szépen fejezem ki magam. Nekem szegezték a kérdést, hogy mi lenne, ha én vezetném, mivel a győztese vagyok, nem kell megmagyarázni a nézőknek, miért rám esett a választás. A kérdés letaglózott, erre nem számítottam. Belevágtam, mert szeretem a kihívásokat. Az már más dolog, hogy az első évadot az ellenségemnek sem kívánom. Akkora nehézségek árán sikerült csak végigcsinálnom, hogy azt elmondani sem tudom. Folyamatosan gyakoroltam, beszédtanárhoz jártam, mindent elkövettem, hogy jó legyek, de a feszültséget nem tudtam levetkőzni. Nekem mindenhez idő kell. Ha a két évvel ezelőtti koncertjeimet nézném vissza, forgatnám a szemem. Hiába mondták, hogy így vagy úgy viselkedjek a színpadon, nem ment. Hiányzott a karizma, ami nagyon sokat tesz hozzá a produkcióhoz. Ehhez meg kell érni. Ez sokkal nehezebb, mint az énektudásbeli hiányosságok kiküszöbölése. Nem volt elég önbizalmam sem, ennek megszerzéséhez sok-sok tapasztalat kellett. Most már végre elhiszem, hogy be tudom tölteni a színpadot.

A dalaid születésébe is egyre jobban folysz bele, a mostanit, a Mindig itt maradsz címűt már teljes egészében te írtad.

Mivel nem volt különösebb zenei élőéletem, hátrányból indultam. Versenybeli társaim többségének már több dala, dalkezdeménye volt, ezek profi producerek segítségével gyorsan elnyerték végső formájukat. A semmiből érkeztem, és hirtelen elképesztő kereslet párosult a nevemmel, amit nem tudtam megtámasztani saját zeneszámokkal. Ez nagy szívfájdalom volt. Mentem, koncerteztem a zenekarommal, főleg a tévéműsorban is elhangzott átdolgozásokat adtunk elő. Ahhoz is idő kellett, hogy úgy tudjam leírni a gondolataimat, hogy abból dal szülessen. A bluesos Fúj minket a szél után a Mindig itt maradsz egy modernebb vonalra lett felfűzve. Szabó Zé hangszerelte. Mindent összevetve egyfolytában széllel szemben haladok, a stílusom nem tartozik a divatos irányzatok közé. De ez nem szegi a kedvemet. Csak önazonos dalokat tudok énekelni. Tudatosan, következetesen építem a pályámat, s majd eldől, hogy ez mire lesz elég.