Az óvintézkedések ellenére bíznak a tanulmányutak megvalósításában
Száz Ildikó
2020. 09. 02., sze – 10:04
Érsekújvárban ebben a tanévben a gimnázium kezdeményezésére egy nagyszabású, pedagógusokat összefogó, külföldi tanulmányutakat eredményező projekt valósulhatna meg, amennyiben a válsághelyzet ezt lehetővé teszi.
Csak az iskolakapuig
Csütörtökön tartottak szülői értekezletet az iskolakezdő gyerekek szüleinek a Czuczor Gergely Alapiskolában.
Priskin Zoltán iskolaigazgató elmondta, a tanévnyitóra szeptember 2-án 8 órakor az iskola osztálytermeiben, szigorú higiéniai szabályok betartása mellett került sor. A szülői értekezleten elhangzott, hogy az egyórás tanévnyitóra a szülők csak az iskola kapujáig kísérhetik el a gyerekeiket, az üdvözlő beszédet az iskola hangosbemondóján közvetítik. Valamennyi érsekújvári, városi fenntartású alapiskolában egységes szabályok érvényesek, az arcvédő maszk használata az alsó tagozaton ajánlott, a felső tagozatosok számára kötelező. „A tanévkezdés másnapján az osztályfőnökök foglalkoznak a gyerekekkel, a tanulók átveszik a tankönyveket. Az idei tanév harmadik napjától már az órarend szerint folyik az oktatás, de szeptember 14-ig nem alakítunk ki kisebb osztály-csoportokat semmilyen tanórára. A szülőkkel sem kommunikálunk a hónap közepéig személyesen. A távoktatás idején bevált az EduPage kommunikációs forráson keresztül beszélhetjük meg a szükséges tennivalókat. Az iskola honlapját és közösségi oldalát is rendszeresen frissítjük az érintettek jobb tájékoztatása érdekében” – mondta Priskin Zoltán.
Néhányan túlzott intézkedésnek tarthatják azt, hogy a kis elsőssel csak egy szülő érkezhet, és más törvényes képviselő nem vehet részt a tanévnyitón, de tiszteletben tartják a város által egységesített óvintézkedéseket.
Napi öt tanítási óra
„Elmaradnak a tornaórák, hacsak nem a szabadban tartják meg azokat, és az informatika órákat sem tartjuk meg, mert egy-egy osztály váltakozásakor nincs azonnali lehetőség az egész szaktanterem kifertőtlenítésére” – tájékoztatott Peternai Zsuzsanna a Pázmány Péter Gimnázium igazgatója.
Minden osztályban élő közvetítéssel tartották meg a tanévnyitót. A gimnázium két osztálya számára kirándulást terveztek szeptember elején a szeredi holokauszt-múzeumba, de le kellett mondaniuk, mert két osztály közössége nem utazhat együtt egy autóbusszal. Rövidített órákat tartanak a gimnázium diákjainak, csak reggel 8-tól 12.15-ig zajlik az oktatási munka. A szülők nem léphetnek be az iskola területére. Az iskola épületében egy-egy osztályteremben nem viselnek majd arcvédő maszkot a diákok, de az iskola területén ajánlott, javasolt annak viselése.
A gimnázium pedagógus közössége távoktatási tervet is kidolgoz olyan helyzetekre, amikor szüneteltetni kellene az oktatást.
Sikeres pályázat
Érsekújvárban komoly fejtörést okoz, hogyan valósulhat majd meg az Erasmus+ az európai oktatás, képzés, ifjúságügy és sport támogatására irányuló európai uniós program pályázata.
Szlovákiában csak két oktatási intézmény nyújtott be ilyen együttműködési pályázatot, a nagyszombati Ján Hollý Gimnázium és az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium. Peternai Zsuzsanna elmondta, a helyi Blaho Pál utcai magyar és szlovák nevelési nyelvű óvodát, az Érsekújvári Művészeti Alapiskolát és a Czuczor Gergely Alapiskolát vonták be a közös projektbe. A Pázmány Péter Gimnázium több mint egy évtizede részt vesz különböző sikeres, külföldi kiutazásokat eredményező pályázatokban. A számukra most jóváhagyott 73 285 eurós összegből az óvoda és az iskolák pedagógusainak külföldi továbbképzéseit és a kísérő rendezvényeken való részvételét térítenék meg október elsejétől. „A projekt megvalósítása óriási kihívás mindegyik iskola számára, de egyben elképesztő lehetőség is a minőségi változásra” – hangsúlyozta Peternai Zsuzsanna.
Az érsekújvári pedagógusok bíznak abban, hogy a kiutazások megvalósulhatnak és az érsekújvári pedagógusok ilyen jellegű közösségépítése, szakmai fejlesztése értékes továbblépés lesz a helyi magyar oktatásügy megtartásához.
Az osztálytermekben zajlott a tanévnyitó ünnepség a Czuczor Gergely Alapiskolában, csak az elsősöket kísérhette be az osztályba egy-egy szülő, más családtagok nem léphettek be az iskola területére. A Pázmány Péter Gimnáziumban is elszigetelték egymástól az osztályközösségeket.