Search by category:
Egyéb kategória

Koronavírus – Magas a gyógyultak ellenanyagszintje akár négy hónapig is
Hegedűs Norbert
2020. 09. 02., sze – 14:27

2020. szeptember 2., szerda – 14:30
koronavírus
Friss ikon
Off

Törzs

Korábbi tanulmányok azt állapították meg, hogy az új koronavírus ellen a fertőzöttek szervezetében termelődött ellenanyag (antitestek) szintje néhány hónap alatt meredeken zuhan. Ez erős kétségeket vetett fel arról, hogy mennyire tartós a védettség a felgyógyultaknál.

A kedden megjelent tanulmány több mint 30 ezer izlandi lakost vizsgált és azt az eredményt kapták, hogy a fertőzöttek több mint 90 százalékánál nagy volt az ellenanyag koncentrációja akár négy hónappal a gyógyulás után is.

Az eredmények új fényt vethetnek a vakcinák védelmének tartósságára és az újrafertőződés kockázatára – idézte a Reuters Kari Stefanssont, a vizsgálatot végző deCode Genetics vezetőjét.

A kutatók több mint 30 ezer izlandi ellenanyagszintjét vizsgálták meg, hogy képet kapjanak, hányan fertőződhettek meg az új koronavírussal és pontosabb információkhoz jussanak a gyógyultak immunrendszerének állapotáról.

Eredményeik alapján úgy becsülték, hogy a lakosság mintegy egy százaléka kaphatta el a fertőzést. Közülük 56 százaléknál állapították meg laboratóriumi PCR-teszttel a vírus jelenlétét. Tizennégy százalékuknál nem állítottak fel hivatalos diagnózist, de karanténba kerültek, mert ki voltak téve a fertőzésnek. A maradék 30 százalék esetében az ellenanyag-vizsgálat korábbi fertőzést állapított meg.

A PCR-teszttel fertőzöttnek nyilvánított 1215 páciens 91 százalékánál a diagnózis utáni első két hónapban nőtt az ellenanyagszint, majd magas szinten maradt – írták a tudósok a The New England Journal of Medicine című szaklap friss számában.

Az eredmények egyetlen ország homogén lakosságán alapultak, így lehet, hogy a világ más országaiban nem ugyanezek az arányok jönnének ki.

Arra azonban felhívták a figyelmet, hogy nem tudni, a gyógyultak ellenanyaga megvédi-e őket az újrafertőzéstől.

Bevezető

Magas az ellenanyagszint akár négy hónapig is az új koronavírus okozta Covid-19-ből gyógyultaknál egy nagy léptékű új kutatás szerint.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment