Hírkereső

A műnek már a címe is sokatmondó, ez ugyanis a gúnyneve az egyébként Gonda nevű gimnáziumi tanárnak. Az eredetiben, németül, a Raat nevű, ötvenes éveit taposó személyhez környezete az Unrat gúnynevet ragasztja, ami magyarul: szemét. Kosztolányi remeklése, hogy a magyar mellé olykor a német jelentést is felveszi: „Valamelyik sötét utcasarokról a csúfnevét dobták felé, mint egy marék ronda szemetet…” A kávéház bérlője a tanárra vonatkozóan megvetéssel így szól az alkalmazottjához: „Söpörjék ki ezt a ronda piszkot.”

Amúgy mindenki Rondának hívja, nem csak jelenlegi és volt diákjai, az ötvenezres városban egyszerűen levakarhatatlanul ráragadt ez a név, aki nem gúnyolja, az is így említi. Külsejére nézve egyébként nem kifejezetten ronda, ez az állandó jelzője inkább a természetére vonatkozik: fáradhatatlanul azon van, hogy „megcsípje” valamelyik diákját, hogy rajtakaphassa valamin, megleckéztesse, s igen: megvethesse, megbuktathassa, megalázhassa.

Minden azzal kezdődik, hogy a gúnynevét használó diákokra példás büntetés vár: Ronda egyszerűen nem törődhet bele abba, hogy így nevezzék. Azok pedig épp ezért minden találékonyságukat bevetve rondáznak a füle hallatára: „Nem érzed, milyen ronda szag van itt?” – és ehhez hasonlókkal cukkolják és feszítik a húrt. Mígnem Ronda kezébe jut egy vers (sok tanári bosszúnak hasonló iromány elkobzása a kezdete), melyet a diákja bizonyos Fröhlich Róza kisasszonynak címzett. Ronda elhatározza, hogy felkutatja a számára ismeretlen perszónát, a diákot pedig lehetetlen helyzetbe hozza. Nagy sokára rá is talál a hölgyre egy lebujban, ahol az kétértelmű és kacér előadásokkal szórakoztatja a nagyérdemű férfitársaságot. És ekkor Ronda eldönti: nem engedhető meg, hogy a diákjai ilyen erkölcstelen helyet látogassanak, az meg aztán végképp, hogy Róza öltözőjében dőzsöljenek. Fokozatosan beveszi hát magát a hölgy öltözőjébe, s ezzel tényleg sikerül megelőznie, hogy diákjai odajárjanak. S itt az első nagy forduló: a tanárral kacérkodó hölgyben Ronda egyszeriben felfedezi a művésznőt, s felmagasztalja. Pártfogolja, védelmezi, csodálójává válik. S életében először örül a Rondának – mert persze a hölgy is így nevezi. „És Ronda boldogan mosolygott…” Úgy érzi, egy csapásra fölénybe került nemcsak a diákjaival, hanem az egész várossal szemben: „Ezzel mindenkit lepipált.”

Hanem a Róza művészkisasszony iránti leplezetlen imádatát a város nem nézi, mert nem nézheti jó szemmel, s végül kiteszik a tanár szűrét az iskolából. Ronda csak ekkor kezdi elemében érezni magát: hazavezeti Rózáját, feleségül veszi, és saját házát zülleszti lebujjá: fokozatosan minden férfi, italosvendég, kártyás, de a közép-, sőt a felső osztály tagjai is mindennapos vendégek náluk. Még a pap is. Persze, ez a vendégkör biztosítja, hogy nagy lábon élhessenek. Ronda pedig lényegében Róza stricije lesz. Egyvalami hajtja: lehetőleg minél több rendesnek hitt vagy köztiszteletben álló férfit tehessen tönkre vagy kompromittálhasson. Ami, ilyen az ember, sikerül is neki. „A szégyent – igen ám, úgy bizony – és a romlást tehát más úton is elő lehet idézni, mint kicsapással. Új, eddig nem ismert utakon…” – konstatálja az elbocsátott tanár. Jobb érzésű vagy erkölcsösebb környezete pedig tehetetlen vele szemben, hiszen sosem lehet tudni, éppen mely befolyásos potentátok a vendégei. A fergeteges cselekményből (nagyjából a felénél tartunk) többet nem illik elárulni. Nehéz eldönteni, vajon ami a szemünk előtt kibontakozik, mennyiben társadalomkritika, s mennyiben karikatúra. Ma is friss, időszerű, magával ragadó.

Az első olvasatkor sok minden elkerülte a figyelmem, valószínűleg azért, mert hagytam magam a könyv sodró cselekménye által vezetni. Itt most csak a Ronda által három kipécézett és gyűlölt diák egyikét, Lohmannt említem, őrá feltétlen érdemes figyelni, sőt néha maga válik a regény főszereplőjévé. Ő az egyedüli, aki fölötte áll mindennek: iskolának, városnak, a romlott közerkölcsnek, a kétszínűségnek és a hamisságoknak; s ő az egyetlen, aki sosem használja a tanár gúnynevét. Nagyvonalú, becsületes, okos és szellemes fiatalember, akit nem lehet semmilyen gyanús ügyletbe, társaságba, buliba, üzletbe belerángatni. Az a fajta ember, akinek mai képviselőire is felnézünk, nemcsak azért, mert feltétel nélkül megbízunk bennük, hanem mert a mércét jelentik, a szellemi szabadság és pártatlanság mércéjét. (Jól alakul az élete annak, aki legalább egy ilyen embert ismerhet.)

S természetesen Lohmann az, aki az egész Ronda-ügyet és „ronda ügyet” megoldja, egészen egyszerűen: rendőrt hív.

Heinrichnek, a Nobel-díjas Thomas Mann bátyjának – aki egyebek mellet csehszlovák állampolgár is volt – is kijárt volna a rangos elismerés: nagyszerű könyvei sorában a Ronda tanár úr csak egyike a soknak, melyek okkal tartoznak a máig sokat olvasott és értelmezett szépirodalmi művek közé. Az 1905-ös Professor Unratból 1930-ban, a hangosfilmek kezdődő piacán J. von Sternberg rendezésében, Marlene Dietrich főszereplésével A kék angyal címmel nagy hatású alkotás született.