Search by category:
Egyéb kategória

November 1-jétől újabb fegyveramnesztia lép érvénybe
Hegedűs Norbert
2020. 09. 22., k – 15:03

2020. szeptember 22., kedd – 15:03
töltények illusztráció
Friss ikon
Off

Törzs

Bevezetését kedden hagyta jóvá a parlament. A lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvény módosítását az ellenzéki Smer képviselői kezdeményezték az illegálisan tartott fegyverek számának csökkentése, valamint a bűncselekmények során használt fegyverek azonosítása céljából. Szinte az összes jelenlévő képviselő megszavazta a módosítást.

A jogszabály értelmében korlátozzák azt az időtartamot, ameddig önként és büntetlenül le lehet adni bármely rendőrőrsön az A, B és C kategóriájú fegyvereket és a lőszereket.

A tervezet előterjesztői szerint ezzel az intézkedéssel elejét lehet venni, hogy illegális fegyverkezés bűncselekményének elkövetése miatt vonjanak felelősségre olyan személyeket, akik engedély nélkül tartanak fegyvert vagy lőszert, ha a meghatározott időn belül átadják azokat a rendőrségnek.

Eddig három fegyveramnesztiát hirdettek meg, melyek során összesen 10 865 fegyvert és 82 010 darab lőszert adtak le, köztük 19. századi, de az első és a második világháborúból származó lőfegyvereket is.

Bevezető

Ez év november 1-jétől 2021. április végéig újabb fegyveramnesztia lesz érvényben. 

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment