Ez a terv még nem az a terv
Holop Zsolt
2020. 10. 06., k – 18:27
Hétfőn végre eljött a sokak által várt pillanat: Eudard Heger pénzügyminiszter hivatalosan is nyilvánosságra hozta a Modern és sikeres Szlovákia névre keresztelt reformtervet.
A terv nem hivatalos verziói már néhány hete kikerültek a világhálóra, és aki átböngészte azokat, annak a hivatalos dokumentum nem igazán okozott meglepetést: alapjában véve a már kikerült szöveg összeszedettebb és lecsiszolt változatáról van szó. Ennek megfelelően a nyolc fő reformterület sem változott, a lista továbbra is a fiskális reformokkal kezdődik és a digitalizációval ér véget.
Ami azonban változott, az a kormány narratívája. Augusztusban még azzal a verzióval dolgozott, hogy Brüsszel legkésőbb október 15-ig várja a szlovák reformtervet, de ma már Eduard Heger arról beszél, hogy ez a nap nem a végső határidő, hanem a lehetséges leadás első napja. A végső változatot a mai helyzet szerint elég lesz jövő év április végéig leadni. Tehát a nyilvánosságra hozott dokumentum még nem az a dokumentum, amelyre vártunk, és az uniós újjáépítési alap forrásainak lehívásához szükséges. Ahogy ezt a pénzügyminiszter megfogalmazta, ez egy nagyszabású reformmenü, melyből a nyilvánosság bevonásával kiválasztják, mit finanszírozzanak az uniós újjáépítési alapból szeretnénk. Szűkítésre pedig igazán szükség lesz, mert a felvázolt reformok összköltségét a dokumentum körülbelül 30 milliárd euróra becsüli, miközben az újjáépítési alapból Szlovákia részesedése a legjobb esetben is 7 milliárd euró.
A nyilvánosságra hozott reformtervet több oldalról is kritizálták, ennek fő oka talán az, hogy másfajta dokumentumot vártunk. Egy olyat, amelyben jól definiált reformok szerepelnek konkrét befektetési tervekkel, melyeket az Európai Bizottság finanszírozni tud az újjáépítési alapból. Ehelyett teljesen más dokumentum született, inkább a vízió kategóriába lehet besorolni. Önmagában ez még nem lenne gond, hiszen hosszú évek óta hiányzott egy ilyesfajta dokumentum is, amely definiálja azokat a reformokat, amelyekre egy modern ország létrehozásához szükség van. A gond az, hogy a kormány azt sejtette velünk, hogy a zárt ajtók mögött már konkrét befektetési tervek születnek. Ehelyett itt állunk október elején egy átfogó, de annál kevésbé konkrét reformlistával.
Tény, hogy Szlovákiának sok területen szüksége van reformokra, de ha túl sok a prioritás, akkor igazából semmi sem az. A Modern és sikeres Szlovákia remek vitaindító dokumentum, de ebben a pillanatban ennél már többre van szükségünk. Lehet, hogy a jövő áprilisi határidő még távolinak tűnik, de mint azt minden szerző érezte már: a határidők mindig közelebb vannak, mint gondolnánk. Ezért gyors politikai döntésre lesz szükség arról, hogy a reformmenüből melyik fogások a legfontosabbak. Ez pedig nem lesz egyszerű, hiszen Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes már röviddel a pénzügyminiszter sajtótájékoztatója után jelezte, hogy pártjának több reformról más elképzelése van, mint a dokumentum szerzőinek. Félő, hogy ha a politikai megegyezés elhúzódik, a konkrét befektetési terveket időzavarban fogják készíteni.
Ismételten rá kell ezért mutatni a kormánypártok és a kormányfő politikai felelősségére. Csak rajtuk múlik, hogy képesek leszünk-e a felvázolt reformvízió alapján egy reálisan megvalósítható és uniós forrásokból finanszírozott konkrét befektetési tervet készíteni.
Konkrétumok helyett víziót kaptunk, egy reformmenüt, amelyből még válogatni kell.